Ha a Karib-tenger isten kalapja, akkor a közmegegyezés szerint Cartagena a bokréta rajta. Ha azonban Kolumbia az isten kalapja, és az ország karib partvidéke a bokréta, ahogy azt a kolumbiaiak gondolják, akkor Cartagenát már a helyiek sem tudnák hová fokozni. Pedig ez egy olyan ország, ahol a spanyolt úgy beszélik, hogy a "most" (ahora) kifejezést nemcsak simán mostocskának (ahorita) becézik, mint a fél kontinensen, hanem egyenesen mostocskácskának (ahoricita). Remélem még mindenki tud követni.

Cartagena teljes, ma már senki által nem használt neve Cartagena de Indias, amire azért volt szükség, hogy meg lehessen különböztetni a névadó, spanyol településtől. Amit viszont Karthágóról, minden kereskedővárosok ősanyjáról neveztek el, ami szerencsés egybeesés, hiszen a kolumbiai Cartagenát is a vállalkozó szellem tette naggyá.

Ennek a Cartagenának a hírneve abból fakad, hogy évszázadokon át ez volt a világ egyik legszebb szegletének de facto fővárosa. A spanyol gyarmatbirodalomban összelopkodott (na jó, később inkább megtermelt) javak a Karib-tenger kikötőiből indultak Európa felé, és ezek a kikötők közt nem nagyon volt jelentősebb a ma Északnyugat-Kolumbiában található városnál. Cartagenában hegyekben állt a pénz, nem véletlenül támadta meg a kor minden valamire való kalóza, Sir Francis Drake-ig bezárólag. Cartagena nagy szerencséjére porig rombolni senkinek nem sikerült a várost – pedig erre is voltak bőven jelentkezők – így ma már özönlhetnek a turisták.

Szórakoztató volt megismerni a Karib-tenger kolumbiai részének legfurább szegletét, viszont bűn lett volna kihagyni a képeslapoknak jobban megfelelő partszakaszokat. Éveken át hitegettem magam azzal, hogy erkölcsileg és intellektuálisan magasan felette állok olyan alantas szórakozásoknak, mint a tengerparton heverészés, mára viszont kénytelen voltam beismerni, hogy ugyan már. Bárhol, bármennyi ideig tudok henyélni, és ha a környéken van pálmafa, hullám és homok, még bűntudatom sincs.

Hogy minél jobban megismerjem a Karibot, mindkét közhelyet, a Népszerű Üdülőhelyet és a Paradicsomi Búvóhelyet is meglátogattam. Mindkettőből elég komoly a kínálat Kolumbiában, az előbbi kategóriában mégis könnyebb volt választani, mivel a Tayrona Nemzeti Park magasan kiemelkedik a mezőnyből. Minden kolumbiai minden útjába kerülő külföldit megkérdez arról, hogy járt-e már ott, ha esetleg nem, akkor melegen ajánlja, és minden útikönyv hosszasan zengi ennek a partszakasznak a dicsőségét. Igyekeztem előzetesen nem túlságosan belelkesedni, mert mindig az ilyen helyeken lehet a legnagyobbat csalódni.

CUENCA

Hostal Hogar Cuencano Lehet, hogy más feje fölött nem építenek fürdőszobát, de akkor is biztos, hogy van ennél jobb hostel Cuencában.

Cafe Eucalyptus Ha egy hely arra játszik, hogy csak külföldiek menjenek be, akkor legalább adjanak olyan kaját is, ami megfelel a külföldi igényeknek.

TENA

Casa del Abuelo Csendes, tiszta, kényelmes, és alig drágább, mint bármelyik szakadt hostel. A kedvenc szállásom volt Ecuadorban.

Café Tortuga Svájci kézben lévő, ennek megfelelően európaias kávézó-étterem, korrekt reggelivel, nagyon jó gyümölcslevekkel, és minden bizonnyal Amazónia legjobb hamburgerével.

Ha van a világnak tengere, amelynek már a nevétől is pálmafák közé kötve lengedező függőágyban érzi magát az ember, kókuszdióban felszolgált koktélok és az ezeket szervírozó nők társaságában, az mindenképpen a Karib-. A Quito-Bogotá buszmaraton után pedig már csak egy rövid repülőútra volt szükség ahhoz, hogy végre ott álljak Dél-Amerika harmadik tengerének partján. Valamint egy rövidebb és egy hosszabb autóútra, négy és fél órára egy kisteherautó platóján, és még ezek után sem látszott semmi a vízből, mert már tök sötét volt.

Másnap reggel viszont világos volt, hogy a Karib partvidéknek pont ez a darabja semmiben sem felel meg a világnak erről a feléről szóló sztereotípiáknak. Amit persze előre tudtam, hiszen eleve ezért jöttem ide, de még így is meglepő volt, hogy a La Guajira félsziget mennyire furcsa és különleges szeglete a kontinensnek. A Kolumbia jobb felső sarkában található kinövés Dél-Amerika legészakibb pontja, ami kicsit úgy hangzik, mint a világ legmagasabb törpéje, ám talán éppen ezért olyan izgalmas hely.

Blue House Lehetne több fürdőszoba, és az sem ártana, ha kevesebb zaj szűrödne fel a kertből, de ez még így is egy jó hostel, nagyon jó helyen. És ingyen van a billiárd és a csocsó.

Astrid y Gastón Nem fenyegeti az a veszély, hogy limai anyaintézményéhez hasonlóan valaha is felkerüljön bármilyen "Világ legjobb éttermei" listára,  de ettől még teljesen jó perui konyhát visznek, nagypolgári környezetben. És nagypolgári árakkal.

- Ecuadorban naponta átlagosan 65 dollárt költöttem, ám a Galápagos-szigetek nagyobbik része nem az én zsebemet terhelte. De még így is költöttem búvárkodásra, belső repülőjáratra, sőt, még egy farmernadrágra is. Ezek nélkül könnyebben bizonyíthattam volna, hogy Ecuador Dél-Amerika egyik legolcsóbb országa, Paraguayt és Bolíviát lehet csak kevesebből megoldani.

- Nagyon szívesen megnéznék valamilyen statisztikát a világ legnagyobb pattogatottkukorica-fogyasztóiról, mert az az érzésem, hogy az ecuadoriak nyernének. Nem csak snackként fogyasztják, hanem szinte minden éttermi étkezés részeként is. A minimum, hogy kenyér helyett ezt – és estleg még banánchipszet – raknak ki az asztalra, de sokszor ez a köret is.
- Hiába Quito a főváros, több mint kétmillió lakosával Guayaquil a népesebb. Az előbbi 2800 méter magasan van fenn az Andokban, az utóbbi lent a meleg tengerparton. A rivalizálás a két város és vonzáskörzete közt természetesen kiélezett, és az élet minden területére kiterjed. A kedvencem az a quayaquili férfi volt, aki szinte felháborodva mondta, hogy "a hegyekben a nőknek nincs is segge".

Másfél ecuadori hónap után viszonylag gyorsan kellett eljutnom a dzsungelből Kolumbia fővárosába. A földön-vízen-levegőben vezető utat külön kényelmetlenné tette, hogy még nem nagyon olvastam olyan ijesztő dolgokat tömegközlekedésről, mint amik Dél-Kolumbiáról keringenek. A legrémisztőbb sztori arról szólt, hogy a kisbuszt fényes nappal megállító banditák bent a járműben kezdtek el lövöldözni. Gondolkodtam a repülésen is, de elég volt egy pillantást vetni a Quito-Bogotá jegyárakra ahhoz, hogy ezt gyorsan el is vessem. Négy és fél nap alatt küzdöttem le a távot, de ha nem kell Quitóban vásárolnom, lehetett volna gyorsabban is. Ez itt az út közben írt naplóm.

248. nap, 12.05.14, Blue House, Quito

Megint nem mentünk hajnalban motorcsónakázni. Amikor ötkor felébredtem a vekkerre, nem esett az eső, de gondoltam megvárom, van-e mozgás a többi kunyhóban, és azzal a mozdulattal ki is nyomtam a mobilt. Aztán fél óra múlva arra ébredtem, hogy ha nem is szakad, de esik, úgyhogy aludtam tovább nyolcig. Megreggeliztem, lezuhanyoztam, összepakoltam, elbúcsúztam az argentinoktól és a németektől, majd elindultam a csónakkal Jaiméval, és jött velünk a szakács Raúl is, aki kapott pár szabadnapot Lago Agrióban.

Még mielőtt kikanyarodtunk az Aguaricóra, mellénk jött egy másik csónak, amelyből átszállt egy indián asszony két gyerekkel, akik közül a kisebbet vitte orvoshoz. Miközben megálltunk pár percre Jaime házánál, Raúl felvilágosította a nőt, hogy "ilyen" bajokkal jobb sámánhoz vinni a gyereket, mint orvoshoz, mert az sokszor csak megöli. És hogy mindenképpen tegyen egy piros karkötőt a gyerekre, mert az tuti meggyógyítja. Nagyon reméltem, hogy nem fog esni, de persze kétszer is rákezdett. Szerencsére nem annyira brutálisan, mint tegnap, és most kértem is előre egy nagy műanyag ponchót még a szálláson, úgyhogy kuksolhattam az alatt.

Rossz hír ez szegény Andoknak, de nem a több ezer kilométer hosszú hegylánc Dél-Amerika emblematikus tájegysége, hanem Amazónia dzsungele. Nyolc hónap után már éppen ideje volt közelebbről is megnézni. Már említettem, hogy életem minden eddigi dzsungelkalandja csalódás volt, így nagyon bíztam benne, hogy legalább Minden Őserdők Öreganyja képes lesz lenyűgözni.

Bolíviában és Peruban is kihagytam Amazónia oda eső darabjait, Ecuadorban viszont már nem volt szívem ehhez. Rövid gondolkodás után az ország két legjobb, egyaránt északkeleten fekvő természetvédelmi területe közül a megfizethetőbbet, a Cuyabenót választottam. Ezzel pedig egyúttal azt is el kellett döntenem, hogy a park melyik szálláshelyén óhajtok négy éjszakát eltölteni.

Remélem az áldott jó olvasók még nem unják – én a 150 megválaszolt kérdés végét kicsit azért már igen. Mindenesetre igyekeztem állni a sarat, úgyhogy itt az utolsó kör olvasói kérdés. Természetesen a továbbiakban is igyekszem minden értelmes és hülye kérdésre válaszolni, csak inkább privát mailben. A cím itt van jobbra.

Mi a legfontosabb dolog számodra, amit tanultál az utazásaid során? Inkább életigazságra, belső felismerésre gondolok, nem mondjuk gyöngyfűzésre vagy lópatkolásra - persze ha neked az, akkor annak a válasznak is örülök.
Hát azért töltöttem én hónapokat gyöngysorok készítésével egy kovácsműhelyben, hogy aztán ne érdekeljen senkit a tudományom??? Sajnos igazán nagy felfedezésről nem tudok beszámolni. Persze, a világról csomót tanultam, de személyes megvilágosodásra nem került sor. Ha mindenképpen kell mondanom valamit, akkor talán az lenne hogy az emberek mennyire hasonlóak mindenhol a világon. Ja, és hogy a magyar mentalitás, a hozzáállás mindenhez és főleg egymáshoz, egyszerűen elviselhetetlen és elfogadhatatlan.