Brasilia Hostel Kegyetlen hely, kegyetlenül messze mindentől. De nagyon úgy tűnik, hogy nem lehet ennél olcsóbban aludni Brasíliában.

Conjunto Nacional Brasíliában a turista gyorsan rájön, hogy a legegyszerűbben bevásárlóközpontokban tud enni. Ez van a legközelebb a központi buszpályaudvarhoz, és van Meki, Subway és Burger King is. Szuper!

Liberty Mall Ez kicsit messzebb van a buszpályaudvartól, szűkebb a választék, és valahogy az egész plázának elég lepukkant hangulata van.

Brazíliában el kell menni focimeccsre, ezen nincs mit bonyolítani. A turista Amerikában hamburgert eszik, Japánban harakirit követ el, Brazíliában pedig kimegy a meccsre. És lehetőleg Rio de Janeiróban. Amikor megtudtam, hogy pont azon a hétvégén leszek a világ talán leginkább futballőrült országának szívében, amikor a városi derbire kerül sor, azonnal elkezdtem szervezni a jegyvásárlást. Buenos Airesben megoldottam magamnak, de itt nem bíztam abban, hogy egy ekkora meccsre lehet majd a helyszínen jegyet kapni, és turistáknak szervezett drukkoláshoz sem volt kedvem. Aztán kiderült, hogy sajnos Rióban még az év meccsére sem telik meg a stadion, és ami még ennél is szomorúbb, az egész nem akkora szám, mint amekkorának lennie kellene.

Brazília, Rio és a futball történelmi kapcsolatának kifejtésére erre a blogon most nincs lehetőség. Akinek fontos, úgyis fejből tudja az egészet, a nyomornegyedekben felnövő elképesztő tehetségeket, a meccseket a parti homokban, Zicót, Garrinchát és az 1950-es, elvesztett vébédöntőt. Utóbbinak a helyszíne, a Maracanã gigantikus arénája az a stadion, ahol egyszer az életben mindenki, akit érdekel az ilyesmi, szeretne meccset látni. Én is szerettem volna, csak sajnos most nem lehet. Akárcsak az ország szinte összes többi jelentős stadionja, ez is éppen átépítés alatt áll, hogy megújulva fogadhassa a 2014-es, Brazíliában rendezett világbajnokság mérkőzéseit. Állítólag a 2013-as, szintén itt rendezendő Konföderációs Kupára már készen lesz, bár ezzel kapcsolatban a helyieknek erős kétségei vannak.

Mindenkinek a fejében él valamiféle kép arról, hogy milyen lehet Brazília. Ennek a képnek nem szokott része lenni semmiféle 18. századi bányászváros, az éjszakai didergés, a világ egyik legnehezebb konyhája, valamint a világ múzeumainak jövője. Minas Gerais állam sehogy sem illik a pálmafás, egzotikus közhelybe, és éppen ezért kiváló példája annak, hogy valójában ez az egész ország mennyire messze van már attól, amit sokan makacsul képzelnek róla.

Minas Gerais esetében eleve vigyázni kell a kevéssé brazilság vádjával, mivel a modern Brazília itt született meg. A névadó bányák XVII. századi feltárása új lendületet adott a szervezetlen rablásba éppen belefáradó portugál gyarmatosító kedvnek, egyben viszont megalapozta a brazil nemzet születését. Az egyre jómódúbb helyi polgárságnak gyorsan elege lett a magas adókból és a külső irányításból, így egy idő után elgondolkodtak a gyarmati lánc letépésén. A francia forradalom hatására a Minas Gerais-i értelmiség is szervezkedni kezdett, és bár forradalmi tervüket a portugálok hamar lefülelték, az 1956-os magyar felkelés hatásához hasonlóan innentől kezdve a gyarmatosítók visszavettek egy kicsit az elnyomásból, a független Brazília szellemét pedig többé nem lehetett visszazárni a nádpálinkás palackba.

Idegen terepen focit nézni mindig komoly kihívás, és sokszor ütközik egészen váratlan nehézségekbe. És az állítólag futballőrült Dél-Amerikában sem egyszerű ám a helyzet. Nyugodtan elolvashatja ezt az is, akit amúgy nem érdekel ez a csodálatos sport, nem lesz itt szó taktikai formációkról és Xavi agyáról. Annyit érdemes észben tartani olvasás közben, hogy Kolumbia hét, Nyugat-Brazília hat, Kelet-Brazília pesig öt órával van előbb, mint Magyarország.

12.06.08, Medellín Lengyelország-Görögország 1:1, Oroszország-Csehország 4:1

Tudtam, hogy a nyitómeccsekről le fogok maradni, mert már napokkal korábban eldőlt, hogy pont ekkor tisztességesen turistáskodni fogok. Azért Guatapéban az alapján választottam éttermet ebédelésre, hogy hol van tévé. Így pont sikerült elkapni, ahogy kiállítják Sczesznyt, aztán a görögök kihagyják a tizenegyesüket. A délutáni meccsről teljesen lemaradtam, úgyhogy csak este a Youtube-ról értesültem, hogy bezzeg azon lett volna mit nézni.

12.06.09 Leticia Dánia-Hollandia 1:0, Németország-Portugália 1:0

Az volt a tervem, hogy meccsnézés közben majd pakolászok, de persze inkább megnéztem rendesen a dán-hollandot, és csak a szünetben foglalkoztam bármi egyébbel. Azt hittem, a reptérre indulás előtt bele tudok nézni a német-portugál elejébe is, de kiderült, hogy semmilyen fogható csatorna nem adja. Így maradt az internet, aztán a majdnem egy órás taxiút után a medellíni reptér wifije. Közben követtem az argentin-brazil 4:3-at is, Messi mesterhármasával. Egy perccel a lefújás után vettem észre a reptéri sportpub hirdetését, lehet, hogy ott mindkét meccset nézhettem volna.

Volt egyszer egy cseh cigánylegény, aki hatalmasat álmodott: ő akart lenni az ország királya. Amikor számtalan megpróbáltatás után végül megkoronázták, úgy döntött, még ennél is nagyobb fába vágja fejszéjét. Összehívta birodalma legjobb, messze földön híres mesterembereit, és megparancsolta nekik, hogy építsenek új fővárost a királyságnak. Pénz nem számít, tette hozzá gyorsan, nehogy a művészi szellem szárnyalását megzavarhassák olyan undok szavak, mint például "költségvetés". Három és fél év alatt el is készült a nagy mű, és amikor a világ végre megtekinthette, mindenki csak annyit tudott mondani: baszki, ilyet még tényleg nem láttunk. A közmegegyezés azóta sem változott.

Brasília, amit magyarul, felesleges karakterszaporítással Brazíliavárosnak is lehet hívni, különleges hely, de nem teljesen páratlan a világban. Ott van például az indiai Chandigarh, amit Brasília építőinek mestere, a francia Le Corbusier tervezett. És ha úgy vesszük, Latin-Amerika tele van a Brasíliához hasonló történelmű, a semmiből emelt, teljesen tájidegen városokkal. Tulajdonképpen az összes, spanyolok és portugálok által épített várost ide lehet sorolni, Arequipától Cartagenáig. Azok viszont egy Európában már létező modellt követtek, szemben Brasíliával, ahol a politikai cél szintén a hódítás volt, az építészeti viszont valami egészen új létrehozása.

A Flickr-oldalamon ott van minden egyéb info. Korábbi fotók itt találhatók.

Brazília/6 - Az Amazonas deltája

Brazília/5 - Nordeste

Brazília/4 - Rio de Janeiro és környéke

Brazília/3 - Minas Gerais

Brazília/2 - Brasília

Brazília/1 - A hajóút Manausig

Kolumbia/2 - Cartagena és a Karib partvidék

Mozgóképek Latin-Amerikából. Korábbi műalkotások itt.

Utcai felvonulás marajói iskolásokkal.

A halas szekció mindenféle amazóniai szörnyekkel a Ver-O-Peso piacon.

Száguldozás buggyval és az elkerülhetetlen brazil slágerrel.

Kollektív naplemente-nézés Brazília szinte egyetlen, nyugati fekvésű tengerpartján, egy homokdűne tetején.

Az Encontro das Águas Manaus előtt, ahol találkozik a ‪Solimões‬ sárga és a Rio Negro fekete vize.

Hajótörés az orrunk előtt.

A három napos, Tabatinga és Manaus közötti hajóúton az egyetlen kényelmetlenséget a függőűgyban alvás jelentette. Pedig, mint minden tisztességes sziesztázó, én is nagyon szeretek függőágyban arra elaludni, hogy a szellő átjár a lábujjaim közt. Olyankor nem gond, ha felébred az ember, egész estés próbálkozásoknál viszont már zavaró óránként felriadni. Hiába tudom, hogy kell szakszerűen, átlósan aludni függőűgyban, máig nem tudtam megszokni. Amikor meg valami nincstelen paraszt úgy akasztja fel a saját alvóhelyét, hogy egész éjjel, minden ringásnál összeér a lábunk, az sem segít sokat a helyzeten.

A délelőtti fáradtságon kívül más bajom nem volt, az első két és fél nap egyetlen izgalmas pillanatát az jelentette, amikor az egyik kikötőben felszállt a hajóra a világ legundorítóbb bőrbetegségét viselő asszonya, tetőtöl talpig pingponglabdányi szemölcsökbe burkolva. Szerencsére csak egy rokonától jött fel elbúcsuzni, és gyorsan eltűnt. Még a kolumbiai biológusok is megrettenve fordultak el tőle. Attól sem lettem nyugodtabb, amikor ők elmesélték, hogy a ‪Solimões‬ mentén működő falusi klinikák ápolói ezekkel a hajókkal szokták leküldeni Manausba azokat a betegeket, akikhez az ő tudományuk már kevés. Ennyi azért belefér egy amazóniai hajóútba, így egészen az utolsó estéig gondtalanul élvezhettem a tájat és a hajózás élményét.

Két igazán praktikus tanácsot találtam az interneten a Tabatinga és Manaus közötti hajóúttal kapcsolatban. Egyrészt hogy nagy hiba a hajón olyan nővel összejönni, akire a vőlegénye vár Manausban, másrészt pedig hogy nagyon vigyázzak az értékeimre. Megesküdtem, hogy mindkét figyelmeztetéshez tartani fogom magam, és tulajdonképpen végül sikerült is ezt teljesíteni. Közben azért volt néhány kanyar, hiszen mégiscsak az Amazonasról van szó.

Ideje volt már eljutni ezen az úton Brazíliába is, ám sajnos a leggyorsabb megoldást el kellett vetnem, amint megláttam a Kolumbia és Brazília közötti nemzetközi repülőjáratok árát. Teljesen viszont mégsem zárhattam ki a repülést, mivel a Kolumbia délkeleti sarkában, a brazil-perui hármas határon található Leticia csak így közelíthető meg. Út sincs nagyon, és a környéken egyébként is túl sok a gerilla a biztonságos utazáshoz.

Van néhány város a világon, amelynek már a nevétől is a rettegéssel vegyülő kiváncsiság nyilal az igényes turista gerincébe. Bejrút, Szarajevó, Érd és Groznij mind olyan helyek, amelyek felkeresésétől a jóérzésű édesanyák óva intik gyermekeiket. E díszes társaságban is kiemelt helyet foglal el Medellín. A közelmúltban valóban voltak időszakok, amikor Kolumbia második legnagyobb városát túlzás nélkül lehetett földi pokolnak nevezni, ma viszont – akárcsak a felsorolt települések egy részében – már egészen más a helyzet.

Hogy Medellín alapvetően más, mint az eddig felkeresett latin-amerikai nagyvárosok, már a repülő leszállása előtt látszott. Hatalmas, medencével felszerelt paloták sorakoztak egymás mellett, és nyoma sem volt a dél-amerikai repülőterek környékére jellemző lepukkantságnak. Medellín nemzetközi reptere jó messze van magától a várostól, ám a közel egyórás buszúton sem sikerült nyomornak vagy rendezetlenségnek még a szagával sem találkozni. Egyértelműen ez tűnt a kontinens általam látott leggazdagabb darabjának, és bár később persze kiderült, hogy Medellínben is van szegénység. a város általános jómódja szinte mindenhol szembetűnő volt.