PANAMERICANA

Mert mindannyiunknak jár másfél év oligarcháskodás.

gmail:
panamericanablog


Egy korábbi út:
Khívától keletre

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Cartagena

2012.06.12. 00:16 |  Bede Márton

Ha a Karib-tenger isten kalapja, akkor a közmegegyezés szerint Cartagena a bokréta rajta. Ha azonban Kolumbia az isten kalapja, és az ország karib partvidéke a bokréta, ahogy azt a kolumbiaiak gondolják, akkor Cartagenát már a helyiek sem tudnák hová fokozni. Pedig ez egy olyan ország, ahol a spanyolt úgy beszélik, hogy a "most" (ahora) kifejezést nemcsak simán mostocskának (ahorita) becézik, mint a fél kontinensen, hanem egyenesen mostocskácskának (ahoricita). Remélem még mindenki tud követni.

120603_cartagena.jpg

Cartagena teljes, ma már senki által nem használt neve Cartagena de Indias, amire azért volt szükség, hogy meg lehessen különböztetni a névadó, spanyol településtől. Amit viszont Karthágóról, minden kereskedővárosok ősanyjáról neveztek el, ami szerencsés egybeesés, hiszen a kolumbiai Cartagenát is a vállalkozó szellem tette naggyá.

Ennek a Cartagenának a hírneve abból fakad, hogy évszázadokon át ez volt a világ egyik legszebb szegletének de facto fővárosa. A spanyol gyarmatbirodalomban összelopkodott (na jó, később inkább megtermelt) javak a Karib-tenger kikötőiből indultak Európa felé, és ezek a kikötők közt nem nagyon volt jelentősebb a ma Északnyugat-Kolumbiában található városnál. Cartagenában hegyekben állt a pénz, nem véletlenül támadta meg a kor minden valamire való kalóza, Sir Francis Drake-ig bezárólag. Cartagena nagy szerencséjére porig rombolni senkinek nem sikerült a várost – pedig erre is voltak bőven jelentkezők – így ma már özönlhetnek a turisták.

A karib partvidék kapcsán már írtam, hogy a turistainváziót Kolumbiában azért nem úgy kell érteni, mint Siófokon vagy Mallorcán. Hiába egyre népszerűbb az ország, négy nap alatt Cartagenában egyetlen egy külföldi csoportot sem láttam, és talán az a kevés tényleg fehér bőrű külföldi sem tűnt volna fel, ha errefelé nem élne érezhetően több néger és félvér kolumbiai, mint az ország belsejében. Kolumbiai turista sok van, őket viszont nehéz kihámozni az őslakosok közül – én legalábbis nem tudtam eldönteni, hogy az óváros szórakozóhelyein vadul salsázó közönség született cartagenai, vagy csak a hétvégére ugrott ide Bogotából.

Zene természetesen máshol is szól Latin-Amerikában, de eddig sehol sem tűnt a hétköznapi élet olyan nélkülözhetetlen részének, mint itt. Cartagenában sétálva minden egyes ablakból és ajtóból ömlött kifelé a salsa, a cumbia, a vallenato, és még ezerféle ritmus, aminek fogalmam sincs a nevéről. Péntek és szombat este csak annyi volt a különbség, hogy feljebb tekerték a hangerőt. Mivel Cartagenában a meleg az elviselhetetlenség határán bőven túl van, és nem sok helyi engedheti meg magának, hogy évszázados házból kialakított, medencével felturbózott fogadóban lakjon, a közösségi élet egyébként is az utcákon zajlik, és többnyire napnyugta után.

Akik viszont megengedhetik maguknak a luxust, azok Cartagenában még jobban járnak. Nemcsak a medence miatt, hanem mert még a szegényebb helyiek is csinos kiskerteket alakítanak ki a házuk tetején, a gazdagoknak pedig komplett botanikus kertje van, kifejlett pálmafákkal bezárólag. Cartagena egyáltalán nem olcsó hely, a turistákra belőtt éttermek árai hozzák a budapesti szintet, a koktélok pedig még drágábbak. Mivel én Cartagenába alapvetően egyetlen céllal érkeztem, hogy életemben először a lehető legtöbb, színes, trópusi koktélt igyam meg méltó környezetben, ez elég érzékenyen érintett, de hát az ember áldozzon az álmaira. A végén már az sem zavart, hogy miközben az egyik bástyáról egy teljesen nemzetidegen caipirinha társaságában nézem a karibi naplementét, pont itt érzik igényét annak, hogy latin zene helyett a világon ilyen helyeken kötelező, chilles vackot dübörögtessék.

120602_cartagena2.jpg

Az ipari forradalom előttről származó városokban mindig meglepő, hogy milyen kicsik voltak. Cartagena erős falakkal védett óvárosa, ahonnét a 16-18. századokban a karib kereskedelmet irányították, alig néhány utca. Itt nem nagyon találni felújítatlan házat, ennek ellenére szinte sehol sincs nyomasztó turistagettó-érzés. Egyfelől a már említett belföldi vendégsereg miatt, másrészt mert még ők sem tudták teljesen kiszorítani a bennszülötteket a falakon kívülre. Vannak szuvenírárusok, de jut hely a  szakadt vegyesboltoknak, valamint az atlétatrikós öregemberek és szivarozó nénik által látogatott kocsmáknak is.

A falakon kívül még jobb a helyzet. A bibliai kertről elnevezett Getsemaní negyednek csak kis részét kapta el a dzsentrifikáció szele, így sokkal gyakoribbak a színesre mázolt, földszintes, egyszerű lakóházak, amelyek utcai ablakait védő rácsok mögül színes virágok bólógatnak ki a járdára. A legszórakoztatóbb cartagenai estém is Getsemaníban zajlott, bár még pont a városfalaknál kezdődőtt, ahol a város alapításának 479. évfordulójának megünneplése zajlott. Ez a polgármester gyújtó hangú beszédéből, valamint a minden Kolumbiában tartott tömegrendezvényen elengedhetetlen szépségkirálynő-választásból állt. Azt nem tudtam eldönteni, hogy az évente hat-hétszáz királynői szalagot biztosan felhelyező városi előljáró tényleg ilyen béna-e, vagy csak tapizási célból matat hosszasan és ügyetlenül minden jelöltön, azt viszont igen, hogy 200 méteres távolságból minden karib szexbomba segge pontosan ugyanolyan.

Így hát maradt a Getsemaní egyik tere, ahol mindenki a sarki közértben vásárolt, Medellín márkájú rumot vedelt kólával, esetleg sörökkel kísérve. Itt fel is vonult Latin-Amerika teljes keresztmetszete, az éjfélkor még viháncoló csecsemők, a tökéletesen dekázgató kisiskolások, a helyi srácokra utazó, csúnya angol lányok, a rosszarcú bűnözőnek tűnő, ám mindig kifogástalanul kedves fiatalemberek, és kedvencem, a középkorú alkesz, aki azzal szórakoztatta az őt bámuló bmx-es suhancokat, hogy körülbelül két deci rumot ivott meg húzóra.

Nem, nem Cartagena volt a kedvenc városom, látványosságom vagy akármim ezen az úton. De egy ennyire előtértbe tolt és körberajongott helytől nagyon szép teljesítmény az is, hogy egy ország kirakataként meg tudja őrizni a lényegét. Persze élnek itt – a régi falakon jóval túl emelkedő felhőkarcolókban és szegénynegyedekben – több mint egymillióan, ami papíron elég a kolumbiainak maradáshoz, de hát Barcelonával bezárólag elég sok város van a világon, ahol a régi központról a helyiek már teljesen lemondtak, és átengedték játszótérnek a megfejhető turistáknak. Cartagenában ilyen baj még nincs, úgy tud hangulatos lenni, hogy cseppet sem erőlködik érte, és még valahogy a lovaskocsik sem tűntek teljesen művinek.

Címkék: kolumbia úton

süti beállítások módosítása