GRANADA

Hostal El Momento Külföldi kézben lévő, ennek megfelelően a smucig utazók igényeit pontosan kielégítő hostel.

Garden Cafe Az oké, hogy csak gringókra épít, de akkor legyen is olyan a konyha és a kiszolgálás, ahogy a gringók szeretik.

Európaiként Latin-Amerikában a legegzotikusabb, legérthetetlenebb, legijesztőbb dolog az erőszak. Itt élnek a világ talán legkedvesebb emberei, ugyanakkor a világ legveszélyesebb városai közül a legtöbb itt van – egy olyan biztonságos helyről érkezve, mint Budapest, ez az ellentmondás elég nehezen dolgozható fel. A kontinens jelenét és közelmúltját annyira meghatározza a bűnözés, a háború, a fegyverek és a gyilkosságok, amire máshol a világon nem nagyon van példa. Ebből a szempontból az apró Salvador egészen különleges hely, az El Mozote nevű kis falu pedig az egész borzalom emblematikus helyszíne.

A mindent átható erőszak megértéséhez nem árt egy kicsit tisztában lenni Latin-Amerika történelmével. Akit ez jobban érdekel, nyugodtan álljon neki a könyvtárnyi szakirodalomnak, mivel azonban itt elsősorban Közép-Amerikáról lesz szó, maradjunk a földszoros közelmúltjának elnagyolt áttekintésénél. Dél-Amerika jelentős részén is hasonlóan alakult az elmúlt két évszázad, ám mivel ott az országok nagyobbak, erősebbek és kevésbé voltak kiszolgáltatottak az aktuális nagyhatalmak érdekeinek, valamivel nagyobb is volt a mozgásterük. Közép-Amerika viszont leginkább csak hányódott ide-oda a globális érdekek közt.

A nicaraguai-hondurasi odüsszeia után nálam sokkal keményebb utazók is vágytak volna néhány nap kikapcsolódásra. Lehetőleg valami karib szigeten. Nekem ilyesmihez nem kell semmiféle kifogás, de tény, hogy majdnem egy hét rázkódás és porzabálás után igényem volt a nyugalomra. Jó, most hazudok: eleve azért volt La Ceiba városa a kaland úticélja, mert onnét egyórás hajóútra van csak a karib kikapcsolódás.

A Hondurashoz tartozó Bay Islands szigetcsoportnak több tagja van, de én annak ellenére is Utilára akartam menni, hogy majdnem tíz éve jártam már itt egyszer. Akkor a felhőtlen nyaralást az sem tudta megzavarni, hogy a Modern Vállalati Pénzügyek II. nevű tantárgyból kellett életem utolsó utóvizsgájára tanulnom, pedig ez a szörnyú dolog tehetett arról, hogy végül nem a tervezett hat, hanem hat és fél év alatt végeztem el a Közgázt. Utilára ennek ellenére is vissza akartam térni, pedig ezen az úton még a Machu Picchut is kihagytam.

Sokféleképpen el lehet jutni Nicaraguából Hondurasba. Én a talán legbonyolultabbat választottam, Közép-Amerika legeldugottabb határátkelőjén keresztül. Egyszerűen azért, mert kalandra vágytam, és a Mosquitia nevű régió, amely a két ország karibi partvidékén terül el, nem is okozott csalódást. Mosquitia egyébként nem a szúnyogokról, hanem a miskitókról kapta a nevét. Hat napon át utaztam a nicaraguai Matagalpa és a hondurasi La Ceiba közt, de már ez előtt is volt egy repülős-buszos napom Big Corn Island és Matagalpa közt. Nemcsak kalandos, hanem jó fárasztó is volt az út, ami közben ezt írtam a privát naplómba.

547. nap, 13.03.07, Hotelito Flor de Sajuancoche, Siuna

Csodás volt felkelni reggel hatkor. Gondoltam lezuhanyozom, de hiába volt felszerelve az elektromos zuhanyfej, nem volt melegvíz, úgyhogy inkább kihagytam. Szerencsére alig volt mit összepakolni, aztán a sarkon fogtam egy taxit, és elmentem a pályaudvarra. Tényleg volt busz 7:15-kor, úgyhogy felültem arra. Két óra 45 percet mondtak Rio Blancóig, persze három és fél lett belőle, és a nagy részét végigbóbiskoltam, bár olyan kényelmetlen volt az ülés, hogy a végére rohadtul megfájdult a hátam. Ja, és megint Oreót reggeliztem.

Rio Blanco kegyetlenül rohadt buszállomásán csak 45 percet kellett várni, és indult is a busz Siunába, Addig vettem hat mandarint, mert az tűnt az egyetlen kapható ételnek, amitől nem fosom össze magam azonnal. Viszont amíg vásároltam, szinte minden hely megtelt, így csak az utolsó sorban tudtam leülni, ahol a legjobban ráz. Rio Blanco után egyből vége lett az aszfaltnak, mindenhonnét dőlt be a por, és egy idő után rettegni kezdtem, mert ilyenkor szoktam tüszős mandulagyulladást kapni.

Egy éve és fél éve is volt itt szó a lélek rejtelmeiről, így mielőtt rátérnék Közép-Amerika legeldugottabb szárazföldi határátkelőjére, ismét erre kerül sor. Az előző két ilyen bejegyzésnek az volt a címében, hogy "egyedül", de a "másfél év egyedül" annyira lehangolóan hangzik, hogy nem volt kedvem leírni. És egyébként sem igaz: az utóbbi fél évben több magyar látogatóm is volt, de egyedül nélkülük sem éreztem magam. Utazni viszont tényleg utazom másfél éve.

Így visszaolvasva az előző két hasonló írást, az utazás második fél évében olyan sok minden nem változott. Pedig azt a szöveget nem sokkal az út egyetlen nagy krízise után írtam, amikor Északkelet-Brazília rémisztő nagyvárosaiban kicsit elment a kedvem az egésztől, és komolyan kellett azon melóznom, hogy visszatérjen a lelkesedésem. Amikor írtam, már minden a régi kerékvágásban ment, vagy legalábbis én azt hittem. Azóta viszont alapvetően megváltozott minden.

Ennek az útnak az egyik nagy felfedezése, hogy a karib kultúrkör milyen izgalmas. Lassan körbejárom az egészet, Francia Guyanától Miami repteréig sokfelé voltam, és még mindig nem elég. Nicaragua keleti partja a Karib-tenger egyik legfurcsább szeglete, így semmiképpen sem maradhatott ki.

El Salvador és Belize kivételével valamennyi közép-amerikai ország partjait két tenger mossa: a Karib- és a Csendes-óceán. A földgömböt nézegetve bárkiben az a téves elképzelés alakulhat ki, hogy az előbbi a langyos, napsütötte turistaparadicsom, az utóbbi viszont vad hullámok által tépett, kies táj. Ez egyáltalán nem így van. A vad hullámokban speciel van valami, és éppen ezeknek köszönhetően lett Közép-Amerika nyugati partja szörfös úticél, de egyszerű strandokból sincs itt feltétlenül kevesebb, mint a karibi oldalon. Nicaragua esetében egészen biztosan nem.

KINGSTON

Reggae Hostel Kingston egyetlen hostele, ami szerencsére teljesen jó hely. A szobák lehetnének jobbak, viszont cserébe a főnök nagyon jó fej, és a nagy kert is remek.

Moby Dick Muszlim kézben lévő, nagyon jó étterem Downtown Kingston közepében. Kecskecurry, tengeri csiga, minden karibi specialitás van.

Bob Marley Museum Nem a világ legérdekesebb múzeuma, de annyira nem is rossz, és egyébként is elég nehéz lenne valakit lebeszélni arról, hogy Kingstonban ezt kihagyja.

Ritkán éreztem magam jobban ezen az úton, mint amikor a jamaicai cseszegetés után végre ismét megpihenhettem a közép-amerikai nyugalomban. Costa Ricába repültem vissza, de semmi kedvem nem volt tovább maradni Florida-alsón, és ez az érzés csak erősödött, amikor ismét szembesültem azzal, hogy drágább egy kóla, mint Nyugat-Európában. Így amilyen gyorsan csak lehetett, átléptem a határt, hogy megnézzem magamnak Közép-Amerika legnagyobb, legszegényebb és engem a legjobban érdeklő országát.

Egyetlen dolog nem változott a határ nicaraguai oldalán: az utat továbbra is tökéletes kúp formájú vulkánok szegélyezték. A kóla viszont harmadába-negyedébe került, mint a déli szomszédban, és az élet minden egyéb területén is hasonlóan radikális különbség van a két ország közt. Nem véletlen, hogy körülbelül félmillió nicaraguai dolgozik Costa Ricában: hazájuk nemcsak Közép-Amerika legszegényebb országa, de Haiti után a komplett nyugati félteke legcsóróbbja is. Costa Rica halálosan kényelmes, de néha már zavaróan rendezett és tüchtig, Nicaraguában viszont ilyesmit csak és kizárólag Granada apró belvárosában lehet találni.

SAN JOSÉ ÉS KÖRNYÉKE

Alajuela Backpackers A hostel, aminek egyetlen funkciója szállást adni a nemzetközi repülőjárat előtti estére. Erre megfelel, de senkinek ne jusson eszébe tovább maradni.

Hostal Urbano Jó eséllyel Latin-Amerika legjobb hostelje. Tökéletes felszereltség, tágas hálótermek, zavarba ejtően segítőkész személyzet. Bármennyit gondolkodom, semmi rossz nem jut róla eszembe.

- Szemben a tradíciókkal, ezúttal nem egyetlen ország érdekes adatairól lesz szó. Ahhoz a Karib-tenger szigetországai túl kicsik. Én megfigyeléseimet öt ilyen országban, Jamaicában, Saint Lucián, Saint Vincent és a Grenadine-szigeteken, a Dominikai Közösségben és Grenadában végeztem. Kisebb részben pedig Guyanában, amely földrajzilag kevésbé, kulturálisan viszont szinte teljesen karibi. Ugyanez a helyzet Suriname-ban és nagyjából Francia-Guyanában is, de azok a történelmükből kifolyóan másképp karibok, mint az említett hat ország, amelyeket alapvetően az angol gyarmatosítás és az afrikai rabszolga-örökség határozott meg. Belize-t is karibinak szokás nevezni, és valamennyi közép-amerikai ország, sőt, Kolumbia és Venezuela tengerpartja is mutat karibi hatásokat, de ezektől most tekintsünk el.

- A Karib-térségben Krisztus születése mellett a másik fontos dátum az időszámítás meghatározására a pusztítóbb hurrikánok érkezése. Mindenki tudja, mikor csapott le Mitch, Stan és a többi szörny, hányan haltak meg és mit pusztított el. Ugyanakkor az általában június és november közti hurrikánszezonban néha nincs is komolyabb vihar, én 2012 szeptemberében három hét alatt szelet is alig láttam, nemhogy esőt.