A blog mellett írok magamnak naplót is. Leginkább azért, mert már az első héten észrevettem, hogy egyedül utazva a kis részletekre már néhány nappal később is nehéz emlékezni. Annyi minden történik, hogy lehetetlen fejben tartani. Ráadásul a napló kiváló eszköz az utazás közben felgyülemlő frusztráció és idegeskedés kiélésére is. Ha az ember a többi utazóval nap mint nap következetesen kedves, legalább privátban mondhassa el a véleményét a világról.

Itt négy nap naplóbejegyzése következik. Két-két autóbérlés története, az egyik az északnyugat-argentinai Salta környékén, a másik a dél-chilei Chiloé szigetén. A szemét megjegyzések és a burjánzó csúnya szavak ellenére ma már mindkettőre kellemes élményként tekintek vissza. Bár a chilei túra lényegesen jobb volt, mint az argentin.

A világ olyan fejlett országait, mint Argentína és Chile a legjobb bérelt autóval bejárni. Egyedül nekem drága lenne, de amikor sikerül összeszedni pár embert, verni lehet a tömegközlekedés árait is, és ott áll meg az ember, ahol akar. Csak az útitársak helyes összeválogatására kell figyelni, például hogy ne legyen mindenki francia. Valamint arra, hogy mindig az a főnök, aki a kormánynál ül, így a legjobb, ha az ember maga végzi a bérlőnél a papírmunkát. A kapcsos zárójeles magyarázatokat-fordításokat utólag írtam bele, a többi maga a vágatlan, hamisítatlan, drámai valóság.

Minden jómódú, téli- és extrémsportokra szakosodó kisváros egyforma. Pucónban a főutcán egymás mellett van a North Face- és a Lacoste-márkabolt, minden vendéglátóhely faborítással és kandallóval próbál rusztikusan vendégszeretőnek látszani, a mosolygós helyiek pedig lelassítanak a zebránál, és előzékenyen átengedik a turistát. Ha előtte nem jártam volna a fejlődő Santiagóban, talán meglepett volna, hogy itt, a chilei tóvidéken is ugyanolyan minden, mint Ausztriában, így viszont szinte természetesnek tűnt a látvány.

Pucónt egyvalami mégis kiemeli a hasonló üzleti modell mentén működő kisvárosok közül. Itt mindenhonnét látni a hatalmas Villarrica-vulkánt, amelynek füstölgő teteje – valamint a minden második sarkon megtalálható vészhelyzeti figyelmeztetések kitörés esetére – mégis határozottan megkülönböztetik Pucónt Zell am Seetől. Santiago is nagyon tetszett, de az első találkozás Dél-Chile minden várakozást felülmúló tájaival még jobban meggyőzött arról, hogy jó helyre jöttem.

BELÉN

Hotel Belén Ez minden útikönyv szerint egy szuper hotel, ahol még a fürdőszobák is fantasztikus terméskő-berakásokkal büszkélkednek. Akit ez vonz, mindenképpen itt szálljon meg, akit viszont riasztanak a szocialista típusú, túlárazott állami szállodák, az menjen máshova.

Hotel Samai Belén másik szállodája fele annyiba kerül, mint a Hotel Belén. Terméskő sajnos nincs a fürdőszobában, viszont itt is van kábeltévé és wifi, valamint viszonylagos tisztaság.

1900 Elvileg ez Belén legjobb étterme. Én mást nem próbáltam, de ez tényleg jó. Ha az ember csak egy irtózatos méretű húsdarabot kér, a pincér őszintén hüledezve megkérdezi, hogy biztos nem kell-e egy előétel is.

A világ legkevésbé latin-amerikai dolga úgy néz ki, hogy a santiagói Grey szövegírójának duplexében ülök, ami természetesen egy portaszolgálattal és minden egyébbel ellátott, hatalmas lakóházban van. A nappaliban három chilei imbolyog, a széttetovált szövegíró, egy még több tetoválást és fültágítót viselő fotós, valamint egy elképesztően homoszexuális orvos. A lakásban egy fixi biciklin, egy Macbookon, marihuánán, egy vintage stúdiólámpán, néhány poszteren és bakeliten (korai 7 Seconds, ironikus helyi borzalmak) kívül szinte semmi nincs. Később lemegyünk a menő szórakozónegyed legmenőbb szórakozóhelyére, ami pechünkre zárva van a négynapos ünnepen, úgyhogy megiszunk pár sört, aztán nem látjuk egymást soha többé.

Santiago de Chilére többek közt azért is fogok emlékezni életem végéig, mert itt alkottam meg a Big Mac Indexnél is értelmetlenebb Tetoválás-indexet. A közgazdaságtudomány jelenlegi állása szerint nincs jobb eszköz egyes országok gazdasági kilátásainak feltérképezésére, mint a Tetoválás-index, amely szerint minél több, minél egyértelműbb helyen viselt tetoválást tudnak felmutatni egy ország vagy város fiataljai, annál rózsásabb jövőre számíthat az adott hely. A tetoválás, akárcsak közeli rokonai, a fültágítók és egyéb, nagyon nehezen eltüntethető testmódosítások, szemben a közhiedelemmel, nem a lázadás jelképei. Azt jelzik csupán, hogy viselőjük egészen biztos abban, hogy soha az életben nem kell majd különösebben komoly munkát végeznie ahhoz, hogy évente meg tudja venni az éppen divatos napszemüveget, kétévente pedig az aktuális Apple-újítást. Nem tudom, mikor láttam utoljára annyi tetoválást – inkluzíve nyak- és kézfej-tetoválást –, valamint fültágítót, mint 2011 októberében Santiago de Chilében.

Argentína viszonylag kis részének bejárása után is egészen nyilvánvaló, hogy a világ kevés országában vannak ilyen látványos és ilyen változatos díszletek. Az Iguazútól az Andokon át Patagóniáig olyan a táj, hogy még egy tizenkét órás buszút nyűgét is képes feledtetni egy ideig. Az ember csak néz ki az ablakon, ámuldozik, és közben sajnálja, hogy mindenre nincs se idő, se pénz.

Az argentin természetet számtalan nemzeti park, tájvédelmi körzet és hasonló intézmény védi. Mindegyikbe nem szeretnék elmenni, viszont próbálok eljutni néhányba a kevésbé ismertek közül is. Sajnos gyorsan kierült, hogy az argentin nemzeti parkok látogatását nem egyedül, saját jármű nélkül utazó turistákra lőtték be. Sok közülük mindentől messze van, drága belépőt kell fizeni, és bent sincs szabad mozgás, kötelező befizeni egy még drágább túrára. 

Humahuacában találkoztam először a gringo trail és az argentin belpolitka mindennapjaival. Egyik sem különösebben szerethető jelenség. A tízezer lakosú kisváros Északnyugat-Argentínában csak politikailag tartozik Argentínához, kulturálisan és etnikailag egyértelműen Bolíviához van közelebb. Ez Argentína egyik legszegényebb vidéke, ahol nyoma sincs a divatos Buenos Airesnek, és nem sikerült normális bélszínt sem kapni vacsorára.

Humahuaca környéke, az Andok hatalmas csúcsaival és a rózsaszíntől a szürkéskékig minden színt felvonultató sziklafalakkal, Argentína egyik legnépszerűbb látványossága. A kisvároson áthaladó országúton pedig akkor is turisták ezrei mennének végig, ha nem lenne itt semmi, mivel ez köti össze az északi Bolíviát Argentína délebbi nevezetességeivel. A szegény indiánok közt a fehérek által kitaposott ösvény pedig nem valami szép látvány. Humahuaca főterét szuvenírárusok lepik el, miközben valamelyik boltból üvölt a My Way pánsíppal inkásított feldolgozása. A szomszéd kis faluban életemben először találkoztam azzal a jelenséggel, hogy ketten is pénzt kértek, miután hosszas könyörgés után elárulták, nem tudják kinyitni a templomot.

- Paraguayban naponta 49 amerikai dollárnak megfelelő guaranit költöttem, és egyáltalán nem spóroltam.
- Paraguayban nem lehet bankautomatából pénzt felvenni úgy, hogy a helyi bank ne  tartson meg magának valamivel több mint 6 amerikai dollárt. Lehetetlen kijátszani a rendszert, még Citibankos kártyával, a helyi Citibank egyetlen, külvárosi automatáját használva sem lehet megúszni a lenyúlást.
- Az általam látott legmenőbb asuncióni étterem annyira menő volt, hogy a férfivécében a piszoárok csurig voltak töltve jégkockával. Mi lehetne nagyobb luxus, mint ötven fokban jégre hugyozni?

- Észak-Argentínában és Uruguayban is sok matéteát isznak, Paraguay viszont egészen más szint. Itt eleve mindenki még nagyobb termoszt hord a hóna alatt, hogy állandó legyen a vízutánpótlás, és ezek nem is egyszerű termoszok, hanem mindenféle divatos dizájnnal, például jaguárfoltokkal vagy a népszerűbb focicsapatok színeiben is kaphatók. A paraguayiak pedig nemcsak matét, hanem még inkább annak jéghideg változatát, a helyi klímához jobban illő tererét szopogatják reggeltől estig. Az íze körülbelül olyan, mint a néhány órája lenyírt gyepet vízzel felönteni. A matét és a tererét egyaránt úgy isszák, hogy újra és újra feltöltenek meleg vagy hideg vízzel egy növénnyel teli edényt, aztán mindenki ugyanazon a fém szívószálon keresztül iszik. A legváltozatosabb fertőzések elkerülések érdekében érdemes úgy helyezkedni, hogy a társaság legtisztábbnak látszó tagja után következzünk a körben.

Vannak a világon népek, amelyek furcsa helyen és furcsa időben élnek. Ilyenek például az amerikai amishok, akik úgy próbálnak öltözködni és élni, mint a reformáció korabeli Európában, és rendszeresen azon vitatkoznak a rendőrökkel, hogy kötelesek-e lovaskocsijukra éjszakánként lámpát szerelni. Aztán ott vannak a közel-keleti melegben, 18. századi galíciai jelmezben izzadó hászidok, akiknek szintén nem problémamentes az együttélése az izraeli társadalom épeszű szegmensével. Nyugat-Paraguayban pedig van egy darab a 15 évvel ezelőtti Németországból, ahol indián kisgyerekek rohangálnak a Haribóval és gyümölcsjoghurttal gazdagon ellátott szupermarketben.

Filadelfiához közeledve teljesen megváltozott a táj. Illetve nem is a táj, mert az továbbra is a Chacóra jellemző kietlen síkság volt, bozóttal és tüskékkel. Inkább a farmok lettek hirtelen egészen mások. Az átlagos paraguayi farm úgy néz ki, hogy az út mellett kilométereken át húzódik egy drótkerítes, valahol a közepén egy kapuval, amelyen tábla jelzi az Estancia nevét, valamint hogy a főépülethez hány kilométert kell még vezetni a bekötőúton. Néha látszik egy legelésző marhacsorda, de a magánterület méretei akkorák, hogy általában még ennyi sem.

BAHÍA NEGRA ÉS KÖRNYÉKE

Hombre y Naturaleza Bahía Negra három szálláshelye közül a legdrágább, és valószínűleg a legjobb. 12 dollárt nem ér meg, de ennyit kértek, és nincs nagyon más választás. Számtalan idegesítő kutya, viszont a szobák szúnyogmentesek, és a családfő segítőkész.

Tres Gigantes Ahhoz képest, hogy az isten háta mögött van, teljesen jó szálláshely, ahol állítólag a kaja is jó néha, de nekünk ezzel nem volt szerencsénk. A nyugalom és a madarak garantáltak, közepes szerencsével bele lehet futni valami nagyobb emlősbe, nagyon naggyal pedig akár jaguárba is.

ASUNCIÓN

Black Cat Hostel Ahol kevés turista van, ott mindig jobb az az egy-két hostel, és így van ez Asunciónban is. Tévészoba ötven csatornával, segítőkész személyzet, dekoratív recepcióslány, remek fürdőszobák. Nagyon sok a szúnyog, de ez nyilván így van mindenhol Asunciónban.

Bolsi Asunción Gerbeaud-ja, a főtér melletti cukrászda és étterem, elsősorban turistáknak és néhány gazdag helyinek, aki valamiért nincs kint a kervárosokban. Túl bonyolult fogással nem érdemes próbálkozni, viszont a dupla hamburger nagyon rendben van, a teraszon pedig jól lehet este sörözni.