Ez a cikk azt próbálja meg kifejteni, hogy hova menjen, aki hosszú ideig szeretne utazni. Mivel van, aki gyors választ keres, azonnal le is lövöm a poént: először mindenképpen Ázsiába. Akit érdekelnek az indokok is, olvashat tovább. Négy éve egy évet töltöttem Ázsiában, most már tíz hónapja itt vagyok Dél-Amerikában, így bőven volt időm minden szempontot megvizsgálni. És az alapján, amit az utóbbi hónapokban más utazókkal beszéltem, az alábbiak nemcsak az én véleményemet jelentik, hanem egyfajta közmegegyezést is.

A világnak ugyan hét kontinense van, ám ezek közül több kiesik a hosszú távú utazók érdeklődéséből. Európa és Észak-Amerika drága, és másfajta érdekességekkel szolgál, mint az egzotikum, amit az ilyen kalandokba belevágók keresnek. Ausztrália és Óceánia nagy része kellően idegen, viszont cserébe jó drága is. Sok utazó útba ejti legalább a két legnagyobb országot, Új-Zélandot és Ausztráliát, de nagyon sok ideig szinte csak az marad, aki ideig-óráig letelepszik és dolgozik is valahol. Máshogy nehéz. Az Antarktisz sem az a hely, ahol ideális körülmények közt lehet buszozni és sörözni.

A kontinensek több mint felét így máris kizártuk, és bár Afrika nagy része olcsó és egzotikus is, valahogy oda sem özönlenek a hátizsákos turisták tömegei. Rendkívül korlátozottak a tapasztalataim a kontinensen, de egyetlen, Etiópiában töltött hónap után biztos vagyok abban, hogy én Fekete-Afrikában soha az életben nem szeretnék hosszú hónapokon át utazgatni. Elhiszem, hogy vannak, akiket nem zavar hosszú távon a nyomor és  a reménytelenség, de nekik is inkább azt javasolnám, hogy előbb próbálják ki magukat valamilyen kevésbé megterhelő terepen, és csak utána vágjanak neki tömegközlekedéssel Csádnak és Kongónak. Maradt tehát Ázsia és Latin-Amerika.

Aki ilyen hosszú távú utazást tervez, annak az egyik, ha nem A legfontosabb szempont az anyagi lesz. Egy ilyen kalandot olcsón nem lehet megúszni, és nem mindegy, hogy pontosan hány millió forintot kell összespórolni, hány hónapon át kell fegyelmezetten gyarapítani a bankszámlát, érintetlenül hagyva a munka megérdemelt gyümölcsének jó részét. Itt pedig vitának helye nincs: Ázsia sokkal, de sokkal kevesebből megúszható, mint Latin-Amerika.

Természetesen mindkét kontinensen belül vannak különbségek. Japán nem annyiba kerül, mint Indonézia, és Brazília sem annyiba, mint Bolívia. Azonban ezeket a sorokat Rio de Janeiróban írom, miután 15 amerikai dollárért ebédeltem egy nagyon egyszerűt. Négy éve ennyiért Tokióban is meg tudtam ugyanezt oldani, és bár ott nem adtak ekkora adagot, és sör sem járt hozzá, cserébe nem is jellegtelen kolbászt szolgáltak fel rizzsel és babbal.

Nem fogok minden egyes, a turista szempontjából fontos tételt felsorolni, mert mindegyik ugyanazt mondaná. Ázsiában csak a legfejlettebb helyek nevezhetők drágának, mint az említett Tokió vagy Hong Kong, ezeken kívül európai pénztárcával, de még egy hátizsákos turista pénztárcájával is nagyon olcsón meg lehet oldani a mindennapokat. Az általam eddig felkeresett latin-amerikai országok közül Bolívia és Paraguay voltak a legolcsóbbak, és Ázsiával, pláne az ott legnépszerűbb Délkelet-Ázsiával összehasonlítva ez a két ország sem különösebben jó vásár. Ázsiában könnyen találtam olyan helyet, ahol napi 15 dollárnál kevesebbért paradicsomi körülmények közt kap az ember ágyat és napi három jó étkezést. Aki ilyet ismerne Latin-Amerikában, ne feledjen el emailt írni, mert nagyon érdekelne.

Nem elhanyagolható szempont az sem az úticél kiválasztásakor, hogy egyáltalán mi a fene van ott. Vadon, kultúra, tájak, épületek, ilyesmi. Itt természetesen lehetetlen igazságot tenni, nyilván egyéni ízlés kérdése, hogy valakinek a patagóniai vagy a tádzsik hegyek tetszenek jobban. Galápagos- vagy Fűszer-szigetek, a kambodzsai Angkor vagy a perui Chachapoyas. Ízlésről semmiképpen sem fogok vitát nyitni, abban viszont egészen biztos vagyok, hogy Ázsia változatosabb, és egyben egzotikusabb is, mint Latin-Amerika.

Bár egy brazil és egy argentin, vagy egy chilei és egy perui soha nem vallanák be, országaik közt jóval több a hasonlóság, mint a különbség. Néhány kivétellel mindenhol spanyolul beszélnek, közös a vallás, és nagyon hasonló a történelem. Ebből fakadóan pedig, ha nem is teljesen ugyanolyan, de Kolumbiától Uruguayig nagyon hasonló az emberek hozzáállása az élethez, a közélethez, az emberi kapcsolatokhoz, a szórakozáshoz, a munkához, és persze a turistához is.

Ázsiában közös civilizációnak nyoma sincs. Nemcsak Japán teljesen más, mint Üzbegisztán, hanem sokszor szomszédos országok közt sincs szinte egyetlen közös pont sem. A dél-kínai Kunmingot az észak-mianmari Mandalaytől csak egy rövid repülőút választja el, mégis, mintha nem egy bolygón léteznének. Egyetlen téren nem változatosabb Ázsia Latin-Amerikánál: a természetben. A Pamír-hegység és az indonéz szigetvilág közt pont ugyanakkora a különbség, mint az Andok és Amazónia közt.

A változatosságnál valamivel nehezebben megfogalmazható, hogy miért egzotikusabb Latin-Amerikánál Ázsia, a kiindulópont mégis az előbb említett pánlatin kultúra. Amely nem áll olyan messze a mi, európai világunktól. Nyilván az is tehet erről, hogy most már valamivel tapasztaltabb utazó vagyok, de engem itt tíz hónap alatt semmi nem rúgott úgy arcon, mint amikor életemben először megláttam Kínát. Ugyanakkor hiba lenne ezt teljes egészében az idő múlására fogni. Latin-Amerikában semmi sem tudja nyújtani azt a szédítő, bizsergető érzést, mint teljesen elveszve lenni egy idegen ázsiai városban, ahol még a feliratok is teljesen érthetetlenek.

Ha valaki előzetesen nem is beszél spanyolul, indulás előtt, egy néhány hónapos, intenzív tanfolyammal eljuthat olyan szintre, amivel már Latin-Amerikában megérteti magát, ráadásul rohamosan is fog fejlődni, amint terepen van. Ázsiában ez lehetetlen, nyilván senki nem fog nekiállni elsajátítani a khmer, a vietnami és a tagalog nyelv alapjait. Ez pedig garantálni fogja az elveszettség érzését. Nem mindenkinek fontos, hogy mit eszik, de akinek igen, az szintén jobban jár az ázsiai ízekkel. Latin-Amerikában lehet jót is enni, de itt sokszor csak unalmas nyűg az étkezés, míg Ázsiában, néhány nagyon leszakadt helyet számítva, mindig a nap egyik cscúspontja.

Az egzotikum hiányából, a közös kultúra meglétéből fakad viszont az egyetlen adu ász Latin-Amerika kezében: a latin-amerikaiak. Két hónapot töltöttem Kínában, de egyetlen értelmes beszélgetést sem tudnék felidézni, amit kínai emberrel folytattam. Nehéz az ilyesmi, ha a másik féllel nem beszélünk közös nyelvet. Vagy olyan nyelviskolai angolt beszél, aminek köszönhetően csak olyanokat tud mondani, hogy "I am hydroelectrical engineer. What is Hungary like?" Más a humorunk, más az érdeklődésünk, és nemcsak a kínaiakkal. Így pedig nagyon nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen.

Latin-Amerikában ilyen gond nincs, még ha esetleg nincs is közös nyelv, akkor is lesz valamiféle interakció. Nem szégyen az általánosítás: a latin-amerikaiak egyszerűen ilyen jó fejek. Chilétől Kolumbiáig barátságos, segítőkész, vidám, egy jó bulira mindig kapható népek élnek. Még a Buenos Aires-iek is, akiket az egész kontinens felfuvalkodott hólyagnak tart, kilométerekkel nyitottabbak, mint bárki Európában. Ázsiában utazni kicsit olyan, mint egy szafariparkban – nézni azokat a furcsa embereket nagyon érdekes és tanulságos, de össze sem hasonlítható azzal az élménnyel, amit a latinokkal közös, fergeteges mindennapok jelentenek.

Visszatérve a már az elején leszögezett konklúzióhoz: mindenki menjen el először is Ázsiába. Aztán ne felejtsen el Latin-Amerikába is kiugrani. Minél több időre.

(Az első képpár 2007.11.22-én és 2011.11.22 született Sanghajban és az argentínai Ushuaiában. A második pár 2007.09.17-én és napra pontosan négy évvel később a tádzsikisztáni Langarban és Montevideóban. Harmadik pár: 2008.05.24/2012.05.24 a japán Nara és Punta Gallinas, Kolumbia. Negyedik: 2008.03.10/2012.03.10, Phonsavan, Laosz és Lima. Ötödik: 2007.10.04/2011.10.04 a kirgíziai Kochkor mellett és valahol a Paraguay folyó partján Paraguayban.