PANAMERICANA

Mert mindannyiunknak jár másfél év oligarcháskodás.

gmail:
panamericanablog


Egy korábbi út:
Khívától keletre

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Karácsonyi, születésnapi és szilveszteri naplórészletek

2012.01.03. 22:37 |  Bede Márton

Ahogy egyszer már említettem, a blog mellettem írok naplót is. Az utóbbit inkább csak magamnak, de időnként kirakok ide belőle egy-egy részletet. Most öt nap jegyzetei következnek. Karácsony, a születésnapom és szilveszter Chile különböző pontjain. A kapcsos zárójelben szereplő magyarázatokat utólag írtam bele, a többi maga a megdöbbentő valóság. Azt hiszem ez az öt nap viszonylag jó képet ad arról, hogy milyen utazni, bár olyan őrültek házát, mint a valparaísói hostelem, én még soha, sehol nem láttam. Mindenesetre van itt turistáskodós, semmittevős, és az élet sűrejében megmerítkező naplórészlet is.

Sajnos technikai problémák miatt Valparaísóból nincsenek képeim, de az ottani eseményeket egyébként sem igazán lehetett volna fényképen megjeleníteni.

106. nap,  11.12.24, Casa Margouya, Puerto Varas

Nyolckor felébredtem, kilenckor elintéztem a karácsonyi skype-olást a családdal, aztán tízre lementem az autóbérlőhöz találkozni a franciákkal. Átvettük a kocsit, majd megálltunk buszjegyet venni, de sajnos már nem volt 26-án estére, úgyhogy 27-én reggel megyek, és csak Santiagóig, aztán reménykedhetek, hogy este még át tudjak húzni Valparaísóba. Észrevettem, hogy világít a műszerfalon valmi kis narancssárga jelzés, visszamentünk megkérdezni, de azt mondta a csávó, ez csak azért van, mert valami nem eredeti alkatrészt raktak bele. Úgyhogy mentünk.

Megint feltűnő volt a jómód, a tavat teljesen körbeveszi például egy bicikliút. Először mindenféle kilátóknál álltunk meg, amik direkt úgy voltak elhelyezve, hogy csak ezektől ne látszódjon az egyébként mindenhonnét látható vulkán. Viszont az egyik megállónál volt egy félig háziasított róka, valamint éppen elkészült a büfében három nagy sütemény, úgyhogy ettünk mindegyikből egy szelettel. A legjobb a murtás volt [helyi bogyós gyümölcs, magyarul chilei guava].

Elmentünk egy vízesésig, amihez sajnos gyalogolni kellett elég sokat a sárban, de legalább nem volt messze, és tényleg egész jól nézett ki. Sebastiannal bemásztunk egész közel, miközben Elise hülye képeket készített rólunk. A következő megálló az Osorno vulkán volt, amin egész magasra felvezetett az út, és végig jó volt a kilátás is. A síközpont parkolójában álltunk le, és én karácsonyi ajándékként befizettem magam a most is járó, kétszakaszos síliftre. Annyira nem volt nagy szám, de ilyet itt még úgysem csináltam, és a csúcson lehetett rövidnadrágban állni a hóban, úgyhogy a fehér karácsony is megvolt.

A franciák megvártak lent, szerintem spórolási célból. Amúgy én még az életben nem találkoztam ilyen jól nevelt és előzékeny franciákkal. Cserébe hosszasan elmagyaráztam, hogy mit és hogy érdemes csinálni Chiloén, miközben ettem egy Barros Lucót [egykori chilei elnökről elnevezett, húsos-sajtos melegszendvics]. Továbbmentünk még egy vízeséshez, ami annyira nem volt nagy szám, viszont szerencsénkre pont tíz perccel a zárás előtt érkeztünk, úgyhogy már legalább nem voltunk sokan. És végül elmentünk az út legvégéig, a tóparti kikötőig, ahonnét Barilochéba indulnak a hajók, és megdöbbentően sok volt a turista.

Visszafelé azt hittem, belehülyülök a sok útépítésbe, hét előtt valamivel értünk vissza Puerto Varasba, ahol nem volt semmiféle ünnepi hangulat, csak egy csomó ember üldögélt lent a tóparton, de ez itt máskor is így van. Leparkoltuk a kocsit, én meg visszajöttem a hostelbe, ahol hülye emberek rossz hangulatú karácsonyi vacsorát tartottak. Bár a buzi recepciós, ahogy szempillát bondorított, azért rendben volt. Inkább kimentem Rachellel, az angol autós újságíró csajjal keresni egy nyitva tartó éttermet, ahol ettem egy menüt. A csaj amúgy azon kívül, hogy nagyon sokat beszélt, elég szórakoztató volt, ráadásul jó rohadt sok helyen járt már a világban. Visszamentünk a hostelbe, szartam az ünneplőkre, és lefeküdtem aludni.

107. nap, 11.12.25, Casa Margouya, Puerto Varas

Komoly elhatározásom volt ma nem csinálni semmit, és szerencsére sikerült is. Elvileg itteni idő szerint reggel nyolckor kellett volna kiélesíteni az uccsó Antarktiszos cikket, de elaludtam háromnegyed órát. Nem úgy tűnt, mintha ez bárkit zavarna az Indexnél. Tízre lementem visszaadni az autót, meg találkoztam Sebastiannal. Letöltöttem a képeiket, majd könnyes búcsút vettem.

A hostelben a recepciós csaj nagyon próbált meggyőzni a mai canyoningról, de rendíthetetlenül lusta maradtam. Tuti cserébe valamiért holnap meghiúsul. Inkább csak csinálgattam a gépen mindenféle blogügyeket, aztán délben lementem ebédelni. Nem volt energiám tovább keresgélni ennél a Cassis nevű helynél, de hát tényleg az van a legjobb helyen, megint nagyon jó volt kint ülni a napsütésben. Ebéd után megajándékoztam magam egy fagyival ugyanott. Itt az egy gombóc két gombóc, alig bírtam megenni.

Délután olyan rég tologatott feladatokat végeztem el, mint például a kurva cipőn egy új cipőfűzőlyuk fúrása a leszakadt fülecske helyére. Nagyon ügyes voltam. Se éhes, se szomjas nem voltam, úgyhogy hála istennek vacsora nélkül feküdtem le. Sok ideje ez volt a legolcsóbb nap.

111.nap, 11.12.29, Hostal Licanantay, Valparaíso

Fél tizenegykor keltem, de ez nem az a hostel, ahol ne lehetne bármilyen későn reggelizni. Mondjuk olyan is volt. Elindultam mászkálni egyet, meg fodrászt keresni. Átgyalogoltam az elvileg roppant veszélyes es szakadt kikötői negyeden, de nekem inkább csak az utóbbinak tűnt. Felmentem az egyik siklószerűséggel az egyik dombra, ahonnét elvileg szép a kilátás, de most csak köd vagy szmog borított mindent. Legyalogoltam mindenféle kis sikátorokon keresztül, és közben arra gondoltam, hogy ezt talán nem kellene egyedül csinálni itt.

A kikötői részen láttam egy fodrászatot, úgyhogy bementem születésnapi hajvágásra. Mondtam hagyjon 1 centit a hajamból meg a szakállamból is. A nő le is vágta, viszont akkor látszott, hogy a nap valamiért úgy szívta ki a szakállam, hogy oldalt szinte vörösesszőke lett, miközben elől, kozépen megmaradt sötétbarnának, plusz ugye ősz szálak. Háromszínű szakállam volt, úgy néztem ki, mint egy pankrátor. Mondtam vágja le a szakállam inkább teljesen, viszont így úgy néztem ki, mint egy idióta, úgyhogy inkább leszedettem a hajam is. Vegul két teljes vágás árát ki kellett fizetnem, de így is csak 8 dollár volt.

Felmentem egy másik siklóval egy másik hegyre, ahol az elvileg szép rész van. Nem is voltak rosszak a színes házak, de sokkal többet nem lehet várni egy várostól, ami úgy hirdeti magát, hogy 'több mint egy évszázad történelem'. Meghívtam magam egy születésnapi ebédre egy elég drága helyen. A ceviche-szerű polip annyira nem volt nagy szám, a herkentyűs rizottó rendben volt.

Visszajöttem a hostelbe, ahol többen nem ismertek meg. A laptop töltője pedig végleg meghalt, úgyhogy elmentem keresni, hátha van töltő Macbookhoz valahol Valpóban. Az első helyen nem volt, aztán bekeveredtem egy olyan bevásárlóközpont-szerűségbe, ahol egy spirálban emelkedő központi gangot végig fodrászatok szegélyeztek. Legalább 100 volt, még soha az életben nem láttam ilyet, és komolyan mondom, ennek vezető turistalátványosságnak kéne lennie. A következő helyen közölték, hogy 5 perce adták el az utolsó Mac töltőjüket. Elmentem még a nagy áruházba is, de ott csak Macbookok voltak, töltő külön nem. Holnap átmegyek Viña del Marba, ott van egy Apple forgalmazó, úgyhogy lennie kell töltőnek is.

Megint visszamentem a hostelbe, ahol Dave Washingtonból es az irtózatosan fárasztó Katia New Yorkból már nagyon be voltak sózva, hogy mikor megyünk születésnapot ünnepelni. Kilenckor indultunk el végül, egy svéd tinédzser es Gonzalo, a hosteltulajdonos társaságában. Most nyitva volt a szomszéd utcában lévő összes bár, és szinte mindegyikben a meccs ment, amin az Universidad de Chile épp megnyerte a bajnokságot. Beültünk valami helyre inni két terremotót [fehér borból, tetszőleges röviditalokból és anananászfagylaltból álló, irtózatos chilei koktél, aminek a neve eyébként földrengést jelent], én meg elfeleztem Dave-vel egy kétszemélyes chorrillanát [sült krumpliból, húsdarabokból, hagymából, virsliből és tükörtojásból álló, nevetséges valparaísói specialitás].

Visszamentünk a hostelbe, mert Gonzalo mindenképpen át akart öltözni, és csatlakozott hozzánk Ian Bristolból, meg vagy 4 argentin. Elmentünk a Gonzalo által javasolt helyre, ahol épp egy középkorú költő ordított a színpadról valami kommunista verset. A falra az volt írva, hogy 'hoz y martillo en tu corazón / joven, continúa con la acción' ['sarlóval és kalapáccsal a szívedben / folytasd a küzdelmet, fiatalember]. Időnként felállt a közönseg U-drukker része, és elkezdett vidáman ordítani.

Itt további terremotókat ittunk, piscóból [törkölypálinka] es grenadine-ból. Az utóbbitól rózsaszín színű borzalomra már ránézni is rossz volt. Közben a színpadon valami idegesítő zenakar játszott akusztikus Jaivas-feldolgozásokat [a Pinochet-ellenes küzdelem sokáig emigrációba kényszerített, legendás együttese]. Fél háromkor Ian sem bírta tovább, így egyedül maradtam a két argentin párral. Az egyik csávó River- a másik Boca-drukker volt, úgyhogy volt bőven téma. De egy idő után én is éreztem, hogy azonnal ágyba kell kerülnöm, és egyedül hazagyalogoltam azt a pár sarkot a végig bulizó fiatalokkal teli utcákon.

113. nap, 11.12.31, Hostal Licanantay, Valparaíso

Ébredés után éreztem, hogy sürgősen valami egészségeset kell fogyasztanom, úgyhogy legyalogoltam a nagy szupermarketig, ahol persze totál szilveszteri őrület volt. Vettem egy narancslevet, egy sárgadinnyét és egy joghurtot, de sajnos egyik sem volt tökéletes. Reggeli után megpróbáltam még aludni egy kicsit, de a kokaindealerként is funkcionáló gondnok bejött valami szekrényeket kalapácsolni, úgyhogy feladtam.

Éreztem, hogy nem lesz gyorsan grillezés, elmentem keresni valami éttermet. Mindenhonnét fürtökben lógtak ki az emberek, ahova pedig végül beültem, ott az étlap átadása után annyira ignoráltak, hogy életemben először egyszerűen kisétáltam a helyről. Inkábbb ettem egy empanadát [húsos, vagy akármilyen, -táska] ott, ahol már tegnap sem volt valami jó.

Három körül kezdték el az utcán a sütogetést, megint jó sok chilei volt, meg mindenféle emberek egyéb hostelekből. Bar olyan kulönösen jó arc nem volt senki, amíg meg nem jöttek az ausztrál tinédzserek, akikkel még Puerto Natalesben találkoztam először. Vettem egy csomó sört meg egy üveg rumot, aztán meg is lett a hús, ami meglepően jó volt, de Gonzalo szerint azért, mert argentin.

Próbáltam mértékletesen inni, mert éreztem, hogy az elmúlt két nap utan elég fáradt vagyok. Hét körül osztálykirándulás-szerűen elindultunk fel valami hegyre Gonzalo vezetésével. Ahol nem lehetett semmi mást csinálni fűben ücsörgésen es alkoholizáláson kívül. Beszélgettem egy kínaival, aztán végre éjfélkor volt tűzijáték, ami semmivel nem volt látványosabb egy budapestinél, bár a hegy tetejéről tényleg jól nézett ki a bevilágított öböl. Kicsit untam magam, úgyhogy kettő előtt visszagyalogoltam a hostelbe, és az elmúlt három nap fáradalmai után lefeküdtem aludni.

114. nap, 12.01.01, Hostal Licanantay, Valparaíso

11-kor keltem fel, bár elég zaklatott éjszakám volt, reggel nyolckor még simán ment egy emelettel alattam a bárban a kegyetlenül hangos cumbiadiszkó. Nagyon vicces volt végignézni, ahogy egy eddig ismeretlen csaj felébred egy csávó mellett, es láthatóan fogalma sincs, hogy került oda. De aztán kiderült, hogy egyszerűen csak lefeküdt aludni más ágyába, mert fáradt volt, és semmi egyéb izgalmas nem történt.

Eltűnt a fogkefém, a fogkrémem es a tusfürdőm, és természetesen ma van az egyetlen nap az évben, amikor a 24 órában nyitva tartó drogériák is zárva vannak. Sajnos a reggel még égő autókról lemaradtam, csak a könnygáz maradékát éreztem egy kicsit, meg láttam, ahogy mindenféle embereket bedobálnak a rendőrsegi kisbuszba, miközben a punkok az Eskorbuto Mucha Policía, Poca Diversión című számát éneklik nekik [nehéz sorsú baszk punkegyüttes, amely az ETA-t és a spanyol zsarukat is egyformán próbálta gyűlölni, aztán két tag is túladagolta magát. A szám címe magyarul "túl sok rendőr, túl kevés buli"]. Ekkor éreztem először, hogy Valparaísónak tényleg van hangulata, mindent üvegcserepek borítottak, és összességében is olyan volt a látvány, mint közvetlenül az apokalipszis után. Végül beültem egy helyre itt az utcában, és ettem egy okés palacsintát herkentyűkkel.

Közben előkerült Gonzalo is, aki az éjszakát az őrszobán töltötte. Valami autókon ugrált, ráadásul mindenáron verekedni akart a tulajdonossal, aki így kénytelen volt kihívni rá a rendőröket. Azt mondja, volt egy szórakoztató cellatársa, akire a felesége rá akarta gyújtani a házat, de mégis őt tartóztatták le. És hogy valószínűleg meg fogja úszni egy figyelmeztetéssel.

Délután elgyalogoltam a buszpályaudvarra, megvenni a visszajegyet Santiagóba. Még jó, hogy csak 3-án megyek, mára és holnapra már egyetlen egy jegy sincs. Mondtam a hostelben Vincentnek Ausztráliából, hogy menjünk el vacsorázni. Egyetlen helyet találtunk nyitva, ahol csak és kizárólag chorrillanát akartak adni, és egyébként is könnygáz-szag volt, úgyhogy én inkább a Pizza Hut mellett döntöttem. Ezek a szemetek még itt is telepakolják a pizzát az undorító virslijeikkel. Jó sokat kellett várni, aztán visszacipeltem a hostelbe, es ittam mellé két sört. Megnéztem a Gladiator végét, majd valaki berakta a Year One című alkotást, aminek pontosan az első 2 perce volt vicces.

Az újévzáró drámát a már tegnap is nagyon idegesítő holland csaj szolgáltatta, miközben Gonzalo elment bepótolni a szilveszteri bulizását. Először azt vettük csak észre, hogy bent van egy kóbor kutya a hostelben. Aztán ez a hülye részeg idióta bevitte magával az ágyába, ami persze, hogy az én szobámban volt. Amikor 20 perccel később már ő sem gondolta ezt olyan jó ötletnek, Iannel megpróbaltuk a maradék pizzával kicsalogatni, de ennek nem sok eredménye volt. Végül szerencsére a csaj kicipelte a ház elé, majd azt hazudta, hogy nem is ő hozta be. Vita helyett lefeküdtem aludni.

Címkék: chile napló úton

süti beállítások módosítása