PANAMERICANA

Mert mindannyiunknak jár másfél év oligarcháskodás.

gmail:
panamericanablog


Egy korábbi út:
Khívától keletre

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Három hónapja itthon

2013.07.24. 18:18 |  Bede Márton

Pontosan emlékszem, mert leírtam magamnak, csak 2011 szeptember 7-én kezdtem el azzal kapcsolatban izgulni, hogy másnap jó sok időre lelépek Dél-Amerikába. Cserébe viszont már jóval a hazautazás előtt rágódtam azon, hogy mi az isten lesz itthon. Az út előtt nem volt min izgulni, hiszen biztos volt, hogy akárhogy is lesz, jó lesz. Másfél év csodálatos nyaralás után visszatérni a való világba már nem tűnt ennyire egyértelműen tuti húzásnak.

Aztán Budapesten egészen furcsán alakultak a dolgok. Például villámgyorsan kiderült, mi az egyik legnagyobb különbség a szóló és a társas utazás közt. Ázsia után sem lehetett senkinek elmagyarázni, hogy milyen volt ott egy évig, de akkor legalább volt kivel megosztani és újra felidézni az élményeket. Most viszont nincs, és ez egészen fura érzés.

Nem tudom másképp elmagyarázni, mint hogy van egy titkom, amit nem azért nem osztok meg senkivel, mert nem akarom elárulni, hanem mert egyszerűen lehetetlen. Amikor ismerősök megkérdezték, hogy és akkor mi is volt, sokszor válaszoltam olyasmit viccből, hogy "hát, 2011 szeptember 8-án elrepültem Argentínába, körbenéztem Latin-Amerikában, aztán 2013 április 18-án hazajöttem Mexikóból". A másik megoldás az lett volna, hogy mindent, de mindent elmesélek. Nyilván egyik sem az igazi.

És még ha valakinek lenne is néhány hónapja arra, hogy végighallgassa másfél év sztorijait, akkor is csak a tényeket és történéseket tudnám végigsorolni. Az utazás és a szabadság érzése viszont egyszerűen átadhatatlan. Csak azzal tudom vigasztalni magam, hogy amikor arra gondolok, milyen volt Patagóniában vagy Dominikán, majdnem ugyanolyan intenzíven szédülök bele, mint amikor tényleg ott voltam, és kapkodtam a levegőt.

A minimális érdeklődéssel előadott "na és milyen volt?" kérdések után azt hallottam a legtöbbször, hogy "na és megváltoztál?". Igen, szoktam mosolyogva mondani, de aztán a további kérdezősködésre megint nem nagyon tudok mit válaszolni. Mindenesetre az utazás előtt olyan 18-19 éves tinédzsernek éreztem magam minden szempontból, most meg egy 24-25 éves fiatal felnőttnek – és ez így 34 évesen mindenképpen előrelépés.

Az élet értelmét nem találtam meg, de annyit mindenképpen megtanultam a latinoktól, hogy a legfontosabb boldognak lenni. És azt is, hogy gyanakvással és szánalommal tekintsek mindenkire, aki még ennyire sem képes, viszont cserébe határozott véleménye van arról, hogy másnak, mások csoportjainak mit és hogy kellene csinálniuk az életben. Én nagyon-nagyon rég nem emlékszem olyan három hónapra, amikor annyira boldog lettem volna, mint 2013 áprilisa és júliusa közt. Talán még utazás közben sem.

Gondolom ez senkit sem lep meg, de aki maradéktalanul boldog a saját bőrében, az nem utazik el egyedül egy távoli kontinensre másfél évre. Így voltam ezzel én is. Most viszont nem tudom, hogy az utazás hatására, vagy csak úgy véletlenül, de minden stimmel. Család, barátnő, haverok, szakma, szórakozás, minden. Még sportolni és dolgozni is képes vagyok magamhoz képest egész rendesen, pedig ez volt a két dolog, amire felnőttként mindig a legnehezebb volt rávenni magam. Boldognak és elégedettnek lenni, talán ezt tanultam Latin-Amerikában.

Azt is szokták kérdezni ismerősök, természetesen reménykedve, hogy “na, már szar itthon?”. Erre mindig azt mondom, hogy nem, még szuper, de majd kérdezz meg egy november végi munkanap délutánján, térdig latyakban. Ázsia után is azt hittem, hogy a feltöltődés örökké tart, aztán gyorsan kiderült, hogy a magyar közeg gyorsan és könyörtelenül beszippantja és megváltoztatja az embert.

Most viszont az a fura érzésem van, hogy a magyar közeg, vagy legalábbis az a része, amit én belőle Budapesten megélek, alapvetően megváltozott. Az ismerőseim semmit nem változtak másfél év alatt, az általános állapotok viszont igen, és nagy-nagy megdöbbenésemre egyértelműen jó irányban. Néhány nappal a hazautazásom előtt már aggódva gondoltam arra, hogy milyen lesz magyar bunkósággal, a segítőkészség teljes hiányával, az irigységgel és a rosszindulattal szembesülni. Nm mondom, hogy ezek mind eltűntek innét, de nekem másfél hónapig kellett keresni olyan boltost vagy pincért, aki végre hajlandó volt magyarosan paraszt lenni velem.

Gondolom most van, aki hápogva csóválja a fejét, de az a helyzet, hogy életemben én most voltam a legtovább távol a hazámtól, és másfél év egy másik kultúrában ad annyi külső perspektívát, hogy én lássam, mi történt itt ennyi idő alatt, aki meg itt volt végig, annak a fák eltakarják az erdőt. Ettől még mélyen egyetértek azzal, hogy Magyarország elbaszott hely, amely az utóbbi hat-hét évben olyan közéleti, gazdasági és morális válságspirálba jutott, amiből csak isteni csodával van kiút a következő évtizedekben.

Viszont mintha ez a teljes reménytelenség sok áldással járna. A sírva vigadás ősi magyar tradíció, és így talán nem véletlen, hogy másfél év alatt Budapesten a Gozsdu-udvar és környéke változott a legtöbbet, ahol olyan bulinegyed alakult ki, amit egy riói brazilnak is szégyenkezés nélkül lehet megmutatni. Ha nincs jövő, nincs min aggódni és nincs miért spórolni, akár jól is érezhetjük magunkat ma. Én ezzel a jelenséggel a világban Buenos Airestől Bejrútig elég sok helyen találkoztam, és előrelépésnek tartom, hogy Budapest is errefelé látszik elmozdulni. Mint egy börtönben, van már itt elég baj ahhoz, hogy még köcsögök is legyünk egymással, és öröm látni, hogy elég sokan élnek már ennek megfelelően. Ennél jobbra nem nagyon számíthatunk a világnak ezen a részén.

Nem azért mondom, mert az évnek ebben a szakaszában süt a nap, és nem is azért, mert nekem mikroszinten jól alakultak a dolgaim. 2013 nyarán jobb Budapesten élni, mint két évvel ezelőtt. Nagyon örültem, amikor elmentem, és nagyon örülök most is, hogy hazajöttem. Néha persze nagyot sóhajtok, és karib strandokra meg patagóniai tájakra gondolok.

Címkék: szaktanácsadás utazás után

süti beállítások módosítása