Ha a világ nevezetes ősi maradványait egytől tízig tartó furcsasági skálán kellene rangsorolni, a Nazca-vonalaknak egyértelműen 10 pont járna, közvetlenül a Pilis szívcsakrája és a boszniai piramisok mellett. Szemben ezzel a két hülyeséggel, a Nazca-vonalak léteznek is. És nemcsak a furcsaságuk miatt érdekesek.
Nem az az ember vagyok, aki ősi romok közt botorkálva néha leül egy pillanatra, és hunyorogva, esetleg szemét teljesen lehunyva próbálja elképzelni, milyen lehetett itt régen, amikor a város lakóit még nem vitte el a számukra addig ismeretlen influenza, az utcákat pedig aranylemezek borították. Szeretem tudni, hogy kik voltak az alkotók, mikor alkottak, mire szolgáltak egykor az amorf kőhalmok, és ki tette ezeket a földdel egyenlővé, de ennél többet egyszerűen nem igénylek. Bármennyire forszírozzák az útikönyvek a fantáziáló múltba révedést, én erre soha nem leszek képes, és semmi kedvem sincs hozzá.
A Nazca-vonalakat így pont nekem találták ki, hiszen senkinek sincs halvány fogalma sem, hogy mit kellene beléjük látnom, és hogy kellene értelmeznem ezeket a dél-perui sivatagban található ábrákat. Léteznek ugyan elméletek, amelyek a vonalak funkcióját, esetleg jelentését magyarázzák, de ezek közül egyet sem fogad el általánosan a tudomány, így szinte pont ugyanannyi értelmük és hitelük van, mint az itt spekuláló amatőr látogatók magyarázatainak.
Látogatóból pedig van itt bőven. A szintén Nazca nevű kisváros egyetlen kifutópályás reptere olyan kisrepülő-forgalmat bonyolít le minden nap, hogy azt a frankfurti repülőtér is megirigyelné. És a kereskedelmi légiforgalommal kapcsolatos hasonlatok itt még nem érnek véget: látogatásom napján számtalan felirat figyelmeztetett arra, hogy mely két társaság repülési engedélyét vonták éppen be a hatóságok a ki nem fizetett tartozásaik miatt. Nyilván ezeket is a Wizz Air nyomta fel az illetékeseknél.
A számtalan kisrepülőre szükség is van, hiszen ahogy azt Erich von Däniken munkásságának rajongói, valamint a világ iránt érdeklődő emberek tudják (egyébként ennek a két csoportnak van közös halmaza, például én), a Nazca-vonalakat csak a magasból lehet rendesem látni. Egy részük látszik a sivatag dombjairól, de ha az ember már eljut ide, nyilván nem fogja megspórolni a félórás repülésért elkért kilencven amerikai dollárt. Már csak azért sem, mert enélkül esetleg kétségei maradnának saját elméletének létjogosultságával kapcsolatban.
Annyit mindenesetre meg kell azért adni a régészet, az archeoasztronómia, és egyéb kacifántos tudományágak képviselőinek, hogy a Nazca-vonalak, illetve legalábbis egy részük, valamilyen célt mindenképpen szolgáltak. A világon közismertebbek a kolibrit, majmot, pókot és ufószerű lényt formázó ábrák, ám ezek alkotják a vonalak kisebb részét. A vas-oxid által vörösesre festett felszíni kövek arrébb kotorásával, így a világosabb alsó réteg felszínre hozásával létrehozott vonalak túlnyomó többsége a csontszáraz tájat keresztül-kasul behálózó egyenes vonal, amelyeknek elkészítése túl sok időt vett ahhoz igénybe, hogy teljesen céltalan legyen.
Van olyan szakértő, aki szerint a vonalak és az ábrák az ezeket 1500-1700 éve megalkotó Nazca-kultúra vízkultuszához kapcsolódnak. Sivatagról lévén szó ez elég észszerű magyarázatnak tűnik. Más szakértők szerint a nazcák csillagászati megfigyeléseiket rögzítették, az ábrák összessége pedig valamiféle csillagászati naptár. Valamivel elszálltabb szakértők szerint az errefelé rendkívül fejlett textilművészethez volt szükség az ábrákra, a végtelen, egyenes vonalakban sodorták a szőttesekhez szükséges fonalakat. Na persze.
Bár az egyenes vonalak elkészítése valószínűleg sok időt vett igénybe, az esetenkén egy-két focipálya méretű, állatokat formázó ábrák megrajzolása egyáltalán nem volt olyan kemény munka. Kevés munkáskéz is el tudta készíteni kevés idő alatt, mint ahogy azt számos modern rekonstrukció is bizonyította. Ha valaki azzal az elmélettel jönne elő, hogy a pelikánok, kondorkeselyűk és bálnák csak unatkozó, vandál-hajlamú nazca huligánok unalmas félóráinak termékei, pont ugyanannyi hitelt adnék neki, mint a tudományos fokozattal rendelkező találgatók tippjeinek.
Én mindenesetre remélem, hogy se nem huligánok, se nem indián Banksy-k tették ezt a sivataggal – szörnyű lenne belegondolni, hogy az emberiség életét évezredek óta keserítik ilyen street- és desertartos sarlatánok. Viszont arra tippelek, hogy ezeknek az ábráknak tényleg nem volt semmi más funkciója, mint a szépség, a művészet.
Szegény nazcák a világ egyik legkietlenebb táján éltek, ahol csak a folyók közvetlen közelét tudták fáradtságos munkával mezőgazdaságra alkalmassá tenni. Az ő korukban a világ számos pontján feltalálta már az ember a művészetet, az esztétikát, a szépet, ami érdek nélkül tetszhet. Egy ilyen monoton kősivatagban, amit ráadásul a végtelen egyenes vonalak még monotonabbá és embertelenebbé tettek, miért ne akarhattak volna a nazcák valami szabálytalant, szokatlant és izgalmasat látni? Kiküldte a főnök az udvari művészeit, aztán gyönyörködött fél órát három napi munkájuk eredményében. Ne adj' isten a művészek maguktól mentek, aztán a legimpozánsabb kolibri alkotója élvezte, hogy rá tapadnak a csajok, az elég béna bálna kikaparója meg vedelhette az erjesztett kukoricaitalt magányosan a kocsmában.
Ha pedig már úgyis egyszerű művészettel állunk szemben, ez a repülős múzeumlátogatás pont illik is hozzájuk. Az út körülbelül egytucatnyi ábra felett száll el, amelyeket a pilóta gondosan előbb az egyik, majd a másik szárny megbillentésével repül be, hogy mindkét oldalon ülő műélvezők megtekinthessék a látványt. És felfordulhasson a gyomruk.
A Nazca-vonalak messze nem a Kolombusz előtti indián művészek legszebb alkotásai, hiszen amit ők kerámiából, szőttesből és fémből tudtak alkotni, az egyértelműen nagyobb szám, de a bizarrsági versenyt egyértelműen nyerik. Hogy csak a magasból – de nem ám az űrből – láthatók a legjobban, az sem győz meg arról, hogy a szépen kívül más céljuk lehetne. Számtalan modern művészeti alkotás van, ami szintén csak szokatlan és kényelmetlen perspektívából élvezhető. Vannak ugyan vad elméletek, amelyek szerint a nazcák ismerték a hőlégballont is, de ezek nekem megint hihetetlenebbnek tűnnek az én magyarázatomnál. Amelyben egészen addig hinni fogok, amíg a tudomány nem áll elő valami általánosan elfogadott teóriával. Tehát minden bizonnyal örökké.
