PANAMERICANA

Mert mindannyiunknak jár másfél év oligarcháskodás.

gmail:
panamericanablog


Egy korábbi út:
Khívától keletre

Naptár

február 2020
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29

A brazil strand

2012.08.10. 20:07 |  Bede Márton

A világ országai közül nem Brazíliának van a leghosszabb tengerpartja, de ahhoz semmi kétség nem férhet, hogy a legfejlettebb strandkultúrával itt lehet találkozni. Én azt hittem, az ausztrálok is tudnak egy-két dolgot a homokban és vízben szórakozásról, de miután egy ausztrál turista csak szomorúan sóhajtozva válaszolt, amikor azt kérdeztem, hazája strandélete összehasonlítható-e a dél-amerikai színvonallal, már tudom, hogy dehogy. Az utóbbi egy hónapban voltam elhagyott és tömött, sportos és döglődős, városi és falusi, csendes és hatalmas hullámok által mosott strandon, így nagyjából kiművelődtem brazil strandkultúrából. Ami nagyjából a brazil kultúra maga.

120809_lagoaparadiso_gpoy2.jpg

Brazíliában persze nemcsak azért népszerű a strand, mert sok van belőle, hanem mert szinte egész évben élvezni is lehet mindegyiket. Csak a legdélebbi partszakaszon túl hideg a víz télen, Rio környékén már az év bármely hónapjában nyugodtan lehet fürdeni, északon pedig a sekélyebb strandokon olyan meleg a víz, hogy szinte felesleges bemenni hűsölni a nap elől. A brazilok így bármikor mehetnek strandra, és természetesen mennek is. Hétvégente valamivel többen vannak, és a júliusi téli szünet alatt is lehetett érezni a forgalomnövekedést, de az ingadozás nem nagy. Ha egy brazilnak éppen kedd délután van kedvre strandra menni, akkor le is megy. Kivéve természetesen a Sao Paulo-iakat, akik cserébe hosszasan tudnak arról beszélni, hogy miközben az ország strandol, ők a tengertől messze termelik a GDP-t a sok lusta disznó helyett.

Bár minden brazil jár strandra, egyáltalán nem ugyanarra a strandra járnak, sőt, az ország hatalmas társadalmi egyenlőtlenségei kifejezetten jól érzékelhetők tengerparti környezetben. A nagyon gazdagoknak megvannak a maguk, szinte vagy egészen lezárt kedvencei, amelyek persze évről évre, a divat szerint helyeződnek át néhány ezer kilométerrel errébb vagy arrébb. Az egyetlen, örökké menő és exkluzív kedvencnek a Fernando da Noronha szigetcsoport tűnik, a brazil Galápagos, ahol az árakat kifejezetten a brazil elitre lőtték be. A fogamat csikorgatva, de kénytelen voltam az idelátogatásról lemondani.

A tagozódás a legnépszerűbb strandokon belül is nyilvánvaló. Rio két leghíresebb strandján, a Copacabanán és az Ipanemán ugyanúgy megvan a helye a röplabdázóknak, mint a homoszexuálisoknak, sőt, állítólag létezik értelmiségi szakasz is, mint ahogy a budapesti fürdőknek is megvan a maguk jellegzetes közönsége. Az osztályharc ellenére mégis van egységes brazil strandkultúra, annak mindenhol kötelező kellékeivel, úgyhogy most koncentráljunk inkább ezekre.

120713_rio2.jpg

Állítólag léteznek egyéb burkolatok is, de a brazil strand alapvetően széles és homokos. Nemcsak a tengerparton, hanem még az Amazonas és mellékfolyóinak szintén nagyon népszerű strandjain is ez a felállás. A háttér viszont nem mindenhol ugyanaz, a nagyvárosi strandokon a homok után soksávos út és borzalmasan drága lakótornyok vagy szállodák következnek, kisvárosi üdülőhelyen csak pálmafák és kisebb épületek vannak, ezeken is kívül pedig már csak pálmafák. Ebből következik, hogy a brazil strandok szépek, de azért túlzásokba sem kell esni: az a helyzet, hogy még az ország adu ásznak tartott partszakaszai sem vehetik fel a versenyt a vakítóan fehér korallhomokkal felszórt, polinéziai vagy délkelet-ázsiai szigetekkel. Sőt, az Adrián is bőven vannak strandok, amiknek egyáltalán nem kell szégyenkezniük brazil kollégáik előtt.

A brazil strandokat nem a természeti környezet, hanem inkább az itt folyó élet emeli a nemzetközi mezőny fölé. Például mert eleve maguk a strandra járó brazilok is szépek. A szerencsés génállomány csak részben felelős, a brazilok mindent meg is tesznek azért, hogy a lehető legjobb formában mutathassák meg magukból a lehető legtöbbet. Az ország egészen eldugott szegleteiben is lehet konditeremmel találkozni, Rióban pedig gyakorlatilag minden utcasarkon van egy. Így a strandra érkező brazil magabiztosan dobálhatja le ruháit, a tökéletesen kidolgozott hasizmokra és seggekre mindenki nagyon büszke.

Annak ellenére, hogy az ország puritánnak semmiképpen sem nevezhető, monokinizni a néhány nudista strandot leszámítva hatóságilag tilos. Így maradnak az egészen kis bikinik, amelyek a divat jelenlegi állása szerint lent spórolnak a legtöbbet az anyagon. Bármelyik brazil strandon több száz méterről ki lehet szúrni a nyugati turistanőket, mert csak ők viselnek olyan bugyit, ami a farpofák húsz százalékánál többet takar el. Ennek megfelelője férfiaknak a fecskeanyagból készült, de annál valamivel hosszabb, úgynevezett buzi-fürdőnadrág, ami tökéletesen kidolgozott testeken jól áll, elhízott családapákon viszont valamivel kevésbé szexi.

120806_jericoacoara.jpg

Miután a szép brazilok lemennek a szép strandra, muszáj csinálniuk valamit. A sima tengerparti rohadás nem igazán brazil műfaj, mint ahogy a magány sem. Így két megoldás marad: vagy a csoportos mozgás, vagy a csoportos fogyasztás. Brazília strandjain a világ valamennyi szabadtéri sportágát lehet űzni a slackliningtól a kiteszörfig, ám nem meglepő módon a foci a király. A második hely a szintén nagyon népszerű röplabdáé, de a focinak ez sem érhet a nyomába.

A brazil strandokon játszott foci színvonala pedig tényleg elképesztő. A vidéki sörmeccseket nézve is olyan cseleket lát az ember, amit Magyarországon egyenletes talajon sem tudna bemutatni senki, nemhogy a mély homokban, az igazán durva dolgok azonban a futevolei-pályákon láthatók. A röplabda-magasságban feszülő háló felett játszott lábtengó-szerűségben lecsapni csak ollózva lehet, a jobb meccsek pedig szinte csak ollózásokból állnak. A nagyvárosok strandjain mindenhol kijelölt pályák vannak, ahol folyamatosan megy a játék, a riói Ipanemán még a női csapatok is olyan szintek voltak, hogy pénzért sem lettem volna hajlandó beállni megalázni magamat.

Mára Brazília a világ egyik szörf-nagyhatalmává nőtte ki magát, és mivel a brazil tengerpart jelentős részén lehet találni a sporthoz szükséges hullámokból, számtalan kistelepülés specializálja magát e szubkultúra igényeinek kielégítésére. Ezeken mindenféle érthetetlen kellékeket és még az országos átlagnál is több marihuánát lehet kapni. Ahol hullám nincs, viszont szél igen, ott a wind- és kiteszörfösök egészen hasonló igényeit elégítik ki. Viszont mivel e két utóbbi sportág művelői más sebességgel és más irányban mozognak, a halálos balesetek elkerülésének érdekében olyan szigorú szabályokkal tartják őket egymástól elzárva, amilyenek ebben az országban egyébként nem nagyon szoktak lenni. Brazil strandkutatásom során a legtöbb időt a Jericoacoara nevű, kedvező és erős széljárásáról ismert üdülőfaluban töltöttem, ahol a parton százméterenként áll egy tábla a pontos játékszabályokkal. 

120705_lopesmendes.jpg

A brazilok valószínűleg mindig az élet élvezetének elengedhetetlen kellékeként tekintettek a fogyasztásra, amióta viszont hirtelen pénzük is lett, nincs az az erő, ami meg tudná állítani a vásárlási kedvet. Tapasztalataim szerint egy brazil strandon az ég világon meg lehet kapni a lovas kirándulástól az LSD-ig bezárólag, ráadásul a folyamatosan nyomuló árusok gondoskodnak is arról, hogy a végén az is pénzt költsön, akinek ez nem szerepelt az előzetes tervei közt.

A brazil strandok egyetlen idegesítő életformája is egy kereskedő, nevezetesen a szirszart áruló hippi. Egy hónapja próbálok rájönni arra, hogy lehet csúnya karkötők árulásából és hajfonatok készítéséből megélni, miközben ha még a mindent felvásárló brazilok sem nagyon kaphatók ilyesmire, de még nem sikerült rájönnöm a megoldásra. Minden brazil strandon csapatokban járnak ezek a többnyire rasztahajat viselő arcok, közepesen agresszíven árulják a vackaikat, semmi bevételük nincs, mégis vidáman szívják a dzsointjukat és pengetik a gitárjukat. Lehet, ennek megértéséhez tényleg brazilnak kellene születni.

Szemben a házi készítésű nyakláncokkal, ételből és italból bármit, bármennyiért el lehet itt adni. Láttam rákot rizzsel tízezer forintért, és arra is bőven volt kereslet. A legalapvetőbb élelmiszer mégis a jégbe hűtött, szívószállal fogyasztandó kókuszdió, amiből kétóránként egyet mindenképpen illik elfogyasztani a melegben. Legalábbis annak, aki nem akar a trópusi napon alkoholt fogyasztani.

Ha az alkoholfogyasztás olimpiai sportág lenne, a brazilok a csoportkörből sem jutnának tovább, hazai pályán viszont verhetetlenek. Nagyon megnézném azt az orosz hajléktalant, aki képes lenne lábon maradni egy egész napos sör-caipirinha maraton után, aminek már az első köre előtt is szétizzadta magát. Én meg sem próbáltam tartani a lépést, pedig bármelyik brazil családanya képes órákon át folyamatosan piálni a dög melegben.

120806_jericoacoara3.jpg

Szerencsére a brazil strandokon napnyugtakor sem áll meg az élet, sötétedés után pedig még én is mertem a pohár után nyúlni. Természetesen csak mértékkel, nyolc caipirinhánál és néhány sörnél többet még soha sem ittam meg egyhuzamban. A brazil strand legfontosabb kellékei azok a kis standok, amelyek roskadoznak a különbőző szeszes italok és gyümölcsök alatt, és amelyeknél szinte senki nem vesz mást, mint cachaçát, azaz nádpálinkát jéggel, borzalmasan sok cukorral, és valamilyen gyümölccsel, amelyek közül a klasszikus caipirinhához szükséges zöldcitrom a legnépszerűbb.

Magyar koktélokhoz szokva a brazil caipirinhák nagyon erősek, az adagolás általában úgy néz ki, hogy az elsőnél a pultos kimér egy felest, majd még rátölt egy kicsit, de a következő rendeléseknél már annyira hálás a visszatérő vendégnek, aki nem a húsz pont ugyanolyan stand valamelyikét választotta, hogy még jobban megszalad a keze. A nagyvonalúság eredménye, hogy a brazil strandok sötétedés után néhány órával még hétköznaponként is simán buliba torkolnak. Vagy ha nem is maguk a strandok, akkor a közönség egyszerűen csak egy sarokkal feljebb költözik a városban, és ott csapatja hajnalig.

A brazil nagyvárosok strandjai sajnos éjszaka nem igazán biztonságosak, vidéken viszont tényleg csak az ilyenkor is aktív hippiket kell elhessegetni. A közeli bódék zenét szolgáltatnak a vadul táncoló közönségnek, tisztességes férfi pedig csak és kizárólag a tengerbe hajlandó hugyozni, de úgy, hogy a lába még szárazon legyen, és csak a sugár csobogjon jó hangosan a vízben. Másnap nehéz felkelni, délben pedig elviselhetetlen a meleg és kegyetlenül tűz a nap, így értelmes ember inkább csak délután kászálódik ki a szállása kertjének függőágyából, hogy a strandon újra kezdhesse az előző napi programot. Sajnos a tengerparti strandokkal kapcsolatban sajnálatosan szűk szókincsű magyar nyelvben nem létezik az angol "beach bum" kifejezés megfelelője, így nem tudom pontosan leírni, mi lett belőlem egy hónap fáradhatatlan kutatómunka után, de hogy profi, az egészen biztos. Brazil portugálul egyébként rato de praia, ami magyarul tengerparti patkány.

Címkék: brazília úton