Engem is meglepett az utóbbi napokban beérkező kérdések özöne, de ez most már tényleg az utolsó előtti rész. Aki pont most érzi, hogy még nagyon szeretne megtudakolni valamit, küldje csak bátran gondját-baját az itt jobbra található emailcímre, és a következő körben megkapja a választ.

Milyen nemzetiségűekkel szerettél együtt utazni? Kajálni? Kocsit bérelni?
Nem tudnék egyetlen nemzetet kiemelni, inkább úgy mondanám, hogy azzal könnyű, aki nagyjából ott tart az életben, ahol én, és valamennyire közös a kulturális hátterünk is. Bár persze ez sem egészen igaz, hiszen szórakoztam már jól 18 éves ausztrál tinédzserekkel és svájci kiscsajjal is. De általában azért a 25-40 közötti, értelmes, nem életében először utazó európaiakkal és észak-amerikaiakkal a legjobb. De nem, ez sem egészen igaz, mert például december-januárban, amikor sok vakációzó dél-amerikai egyetemistával lehetett összefutni, köztük is csomó jó fejjel találkoztam. A kelet-európaiakkal is jó szokott lenni, mert aki onnét ide eljut, az valószínűleg azért elvégzett egy egyetemet ahhoz, hogy elég pénzt tudjon keresni az utazása finanszírozásához. És mindig élvezem, amikor korombeli barcelonaiakkal találkozom, mert velük számtalan közös élményem van gyerekkoromból. Ja, és még jó fej franciákkal is találkoztam.

Hogyan zajlik egy ilyen utazás (egy-egy állomásának) megtervezése? Mennyire tartod magad a tervhez? (Repülőjegyek előre megvéve?)
Volt ugye egy hozzávetőleges tervem még az út előtt, aminek összerakásához azért kellett valamennyit gondolkodni. És többé-kevésbé tartom is magam hozzá. Ha nem tartanám, akkor például az Antarktisz megvalósíthatatlan lett volna, hiszen oda csak az év néhány hónapjában lehet utazni. A nagyobb mérföldköveket út közben is előre megtervezem, hiszen a Húsvét-szigetre drágább lett volna eljutni, ha nem veszem meg hónapokkal korábban a repülőjegyet. Általában is igaz, hogy sokminden olcsóbb, ha az ember előre gondolkodik. Ha tudok, szállást is szoktam egy-két-három napra előre foglalni – többnyire a Hostelworldön –, de ezt nem azért, hogy spóroljak, hanem mert értelmes ember nem szeret egy idegen, dög meleg városban a nehéz hátizsákjával fel-alá rohangálni. Ezeken az eseteken kívül nem igazán tervezek semmit, mert ha túlságosan betáblázza magát az ember, akkor pont a szabadságérzet vész el az utazásból, és nem tud még három napot maradni ott, ahol váratlanul jól érzi magát.

Mennyire tömények a napjaid? (Nekem úgy tűnik, a blogba csak a legjava kerül bele.) Igyekszel maximálisan kitölteni minden napot, vagy azért hagysz időt az élmények kipihenésére is? (Nemcsak fizikai pihenésre gondolok.) Érzel néha "telítődést"? (Nem konkrét kategóriákról beszélek (tehát hogy pl eleged van a hegycsúcsokból/egzotikus állatokból/múzeumokból), hanem általános telítődésről.) Kemény munka az utazás? a) nem b) igen, de szereted c) igen, de hamar megszokható?
Azért amikor naplóbejegyzéseket rakok ki, talán átjön valami a semmittevéssel töltött napokból is... Abszolút nem igyekszem kitölteni minden napot, sőt, következetesen csak azt csinálom, amihez kedvem van. Ha egész napos mászkáláshoz, akkor azt, ha meg csak heverészéshez, akkor azt. Nem a telítődés a jó szó, inkább az a helyzet, hogy otthon is jól esik egy komplett szombatot internetezéssel és sportesemények bámulásával tölteni, és nekem itt is szükségem van ilyen napokra. Az utazás nem kemény munka, hanem – ahogy már sokszor írtam –, olyan, mint külföldön élni.

Eltekintve attól az alapvetéstől, hogy természetesen sok minden egyénfüggő (az ember mindenhol élhet értelmesen/értelmetlenül), mit gondolsz - kizárólag saját tapasztalataid alapján -, hol lehet teljesebb, mélyebb, valódibb életet élni - Magyarországon vagy Dél-Amerikában (azon belül is hol)? Melyik környezet inspirálóbb, emberibb, alkalmasabb erre? Hol szeretnéd, hogy a gyerekeid felnőjenek, ha választhatnál?
Erre ugye az az egyszerű válasz, hogy Magyarországnál szinte csak emberibb és inspirálóbb pontjai vannak a világnak. Sajnos tisztában vagyok azzal, hogy a jellegzetes magyar közeg sok szempontból, sokak számára borzalmas. És itt nem az anyagi lehetőségekre gondolok, a világ nagy része jóval szegényebb. Ráadásul Magyarország egészen nyilvánvalóan hónapról hónapra egyre szarabb hely – a folyamat pontosan 1997 óta megállíthatatlan. Ugyanakkor otthon is lehet "teljes", "mély" és "valódi" életet élni, már ha jól értelmezem ezeket a szavakat. Én a magam részéről nem szoktam panaszkodni, És azt szeretném, hogy a gyerekeim Magyarországon nőjenek fel, de ismerjék meg a világot eléggé ahhoz, hogy ők maguk eldönthessék, hol jobb nekik. Viszont több ilyen lehangoló kérdésre biztosan nem válaszolok.

Az általad felkeresett helyek közül van-e olyan, ahol el tudnád képzelni magad hosszútávon?
Buenos Airesben, Santiagóban, és talán Limában. Legalábbis az életemnek a jelenlegi fázisában. De például kisgyerekes szülőként vagy éppen az arany alkonyt élvező nyugdíjasként nagyon jól el tudnék lenni a chilei és az argentin tóvidéken is.

Milyen volt a szüleiddel utazni?
Most a Galápagoson fura volt, hogy hét hónap egyedüllét után a nyakamba szakadtak. De mivel már sokat utaztam velük, sőt, nekik köszönhetem a rajongást a világ egzotikus pontjai iránt, nagyjából tudom kezelni a helyzetet.

Mi van, ha pont az utazás megkezdése előtt jön közbe valami - nagyon - nem várt dolog, pl. betegség?
Már szinte el is felejtettem, de most ez a kérdés eszembe juttatta, hogy én mindkét hosszabb utazásom előtt ezen paráztam a legjobban. Az ázsiai út előtt konkrétan annyira rettegtem, hogy valami közbejön, hogy a végén már focizni sem mertem lejárni, nehogy valami állat lerúgjon, aztán törött lábbal otthon kelljen maradnom. Volt is valami vészforgatókönyvem arra az esetre, ha valamiért nem tudnám felhasználni a természetesen akciósan vett, így módosíthatatlan időpontú repülőjegyemet, de hála istennek már nem jut eszembe.

Mennyire büdös a cipőd?
A lelkiismeretes válasz érdekében most lemásztam az ágyról, és hosszasan beleszippantottam. Büszkén mondhatom, hogy egyáltalán nem. Inkább a zoknikkal szokott gond lenni. Volt azért már rosszabb a helyzet, Chachapoyas után azt hittem, csak vegyi fegyverrel lehetne lerobbantani a túracipőmről a centis sárréteget, de végül egy chiclayói mosoda tökéletes munkát végzett.

Az utazásaid során kellett-e kínos kompromisszumokat vállalnod, hogy megnézhess egy-egy fontosabb meccset? Egyébként: a következő években szerinted lesz olyan jó a a Barcelona, mint Guardiola idején?
Végre egy fontos kérdés! Kínos kompromisszum nem volt, bár a múltkor eléggé megbámultak abban a latacungai fodrászatban, ahova a buszról leszállva rontottam be, majd hátizsákkal a hátamon nevetve ugrálni kezdtem, amikor Schweinsteiger berúgta a mindent eldöntő tizenegyest. Minden fontos Barcelona-meccset láttam az idén, csak pár bajnokit kellett kihagynom. Ahol van kábeltévé, ez nem is gond. Egyébként vannak nálam jóval elvakultabb drukkerek is, egy spanyol arc például a bolíviai Uyuniban átment ordibálni a kábeltévé-szolgáltatóhoz, hogy azonnal sugározzák át a szállásunkra az éppen zajló Real Madrid-Barcelona kupameccset, és sikerült is elintéznie. A második kérdésre nem tudom a választ. Talán nem is Guardiola elvesztése a fő gond, hanem például Xavi fokozatos kiöregedése, és még pár kulcsjátékos – Dani Alves? Piqué??? – elvesztése. Messi, Iniesta és Busquets nyilván nem lesznek gyengébb játékosok jövőre sem.

Amikor más származásúnak/foglalkozásúnak adod ki magad, volt már olyan, hogy de facto lebuktál?
Nem hála a jó istennek, bár párszor azért rezgett a léc. Egyébként büszkén állíthatom ki, hogy az utóbbi hetekben leszoktam a notórius hazudozásról, és legfeljebb apró füllentéseket vetek be, ha már nagyon unatkozom. A fordulópontot az jelenthette, amikor azt hazudtam egy chilei, filozófia-szociológia szakos egyetemistalánynak, hogy nekem Sosztakovics és Wagner a kedvenceim. Megijedtem attól, hogy hülyeségeket beszélek egy egyébként cseppet sem vonzó nő előtt, aki egyetlen kérdéssel lebuktathatott volna, hiszen Sosztakovicsról a nevén kívül az ég világon semmit sem tudok, és Wagnerről is csak minimálisan többet.

Nem vonz-e az, hogy kipróbáld magad utazóként laptop, iPhone, Facebook, Tumblr, stb. nélkul, illetve mennyiben gátolnak ezek abban, hogy valóban jelen légy egy adott helyeken?
De, nagyon vonz, és meg is fogom tenni. Teljesen nyilván se nem tudom, se nem akarom magam elvágni a világtól, de jó lenne csökkenteni a függőségemet az otthoni eseményektől. Már pontos tervem is van ehhez, remélem lesz akaraterőm az implemetálásához is. Egyébként szerintem ettől még ugyanúgy jelen vagyok Latin-Amerikában, csak sajnos Magyarországon is.

Volt-e olyan hely ahol úgy érezted, na itt most a többszörösét számolták fel a szolgáltatásnak? 
Nem, és erre nagyon büszke is vagyok. Ázsiában sokkal többször éreztem, vagy esett le a tantusz utólag, hogy hoppá, csúnyán lehúztak. Azt hiszem, itt a nyelvi korlátok hiánya nagyon megkönnyíti a dolgokat. Talán a mindenféle sötét alakok is inkább más célpontot választanak maguknak, amikor látják, hogy nem vagyok teljesen hülye. Pár dolláros lehúzások nyilván voltak, ezek elkerülhetetlenek, és nem is szabad rajtuk idegeskedni. Ja, és szerintem Latin-Amerikára inkább a nyílt kirablás jellemző, mint a trükkös lehúzás. Az utóbbi Ázsiában talán népszerűbb, nem véletlen, hogy ott van is dinamikus gazdasági fejlődés.

Tudsz ilyenkor olyan barátot/ismerőst szerezni, akivel később még találkoztok/felveszed a kapcsolatot?
Nyolc hónap alatt körülbelül 30 emberrel jutottam el odáig, hogy valamelyikünk bejelölte a másikat a Facebookon. Ez ugye nagyjából hetente egy. Nem hiszem, hogy bármelyikkel meghívnánk egymást gyermekünk esküvőjére. De vicces találkozások-összefutások még biztos lesznek az életben, nyilván elsősorban az európaiakkal. Egyébként én ennél többet itt nem is nagyon igénylek.

A blogon (és a zenén) kívül látod bármi hasznát annak hogy, nálad van a laptop, vagy egyébként elkaristolnál egy ájfónnal is?
Ha nem írnék blogot, nyilván el tudnék lenni a telefonnal, plusz időnként meglátogatott internetkávézókkal. Viszont rohadt kényelmes néha egy wifis szálláson az ágyban heverészve, normális méretű képernyőn olvasgatni.

Ha hazaküldhetnél egy bőrönd kaját, mi lenne benne?
A nemzetközi légifuvarozás szabályainak megfelelően kihasználható húsz kilós bőröndömet húsz kiló mangóval tölteném meg. Ha pont most kellene pakolnom, amikor nincs mangószezon, akkor más gyümölcsökből állítanám össze a pakkot. Ananász és jó papaja tuti lenne benne. 

Hello, a KK blogban ezt írtad: "Az utazás első hónapjaiban sokáig nem tudtam eldönteni, hogy a kulturális vagy a természeti nevezetességek érdekelnek-e jobban, ma viszont már pontosan tudom, hogy egyik sem. A legjobban azt szeretem nézni, ahogy az emberek teszik a teendőiket. Mindegy, hogy a mianmari-bangladesi határon evező halászokat vagy a sanghaji nonstop KFC alkalmazottait, a lényeg, hogy embereket lássak tenni és venni." Ezen változott valami az elmúlt nyolc hónapban?
Nem, ez így maradt. De azért félre ne legyek értve, tudom én élvezni a természetet és a mindenféle egyéb nevezetességeket is.

Dél-Amerikában (pl. Argentínában, Peruban, Venezuelában) mennyire biztonságos, ajánlott egyedül, utazási iroda nélkül utazni?
Pont ugyanannyira, mint Szlovákiában, Magyarországon vagy Ausztriában. Utazási irodát csak akkor van értelme használni, ha a) Egyénileg tényleg megközelíthetetlen helyről van szó, vagy b) Az utazási iroda csomagja olcsóbb, mint amennyibe ugyanannak az útnak az egyéni megszervezése kerülne. Mindkét eset előfordul, viszont elég ritka is.

Amiről esetleg még írhatnál a blogban, hogy jutsz el A-ból B pontba. Kb. mint amik az Lonely Planetben vannak. Ugyanis aki erre a környékre utazik, és nincs esetleg 1 éve, annak ez jól jöhet infóként.
Próbálok erre nem nagyképűen válaszolni, de ez egy kicsit olyan kérdés nekem, mint hogy "mit eszel?" meg "hol alszol?". Ezek pont úgy megoldható dolgok, mint otthon, vagy bárhol a világban. Holnapután például el szeretnék buszozni Tenából Lago Agrióba. Az internet és az útikönyvek szerint van direkt busz, de csak naponta kevés, úgyhogy lehet, érdemesebb lenne innét Cocáig elmenni, aztán ott átszállni egy Lago Agrióba tartó buszra. Holnap tíz perc alatt kisétálok a tenai buszpályaudvarra, és még kérdezősködnöm sem kell, mert minden busztársaság kalitkájára ki vannak írva a járataik. Megnézem, hogy lenne a legpraktikusabb, aztán megveszem a nekem legjobban fekvő jegyet másnapra. Mostanában egyébként az a taktikám, hogy direkt egy viszonylag korai buszra váltok jegyet, előző este fennmaradok jó sokáig, és így az uncsi buszutaknak legalább az elejét át tudom aludni. Ennyi az egész, tényleg nincs semmilyen trükk vagy varázslat.

Tervezel még focis írást a blogra?
Ha eljutok Brazíliába, márpedig el fogok jutni Brazíliába, és nem írok onnét legalább egy focis témájú anyagot, nyugodtan köpjetek le.

Reményeim szerint jövő februárban én is nyakamba veszem Dél-Amerikát, úgy 1,5-2 hónapra, elsősorban Argentína, Chile és Uruguay levadászásával. Spanyoltudásom erősem konvergál a nullához, viszont olasz és angol fronton nincsenek gondjaim. Természetesen az olasz nyelvtudás okán sok mindent megértek a spanyolból, de megnyugtatna, ha azt mondanád, hogy (főleg Argentínában és Uruguayban) használható az olasz.
Én nem próbálkoztam olasszal, mivel nem tudok, de azt tippelném, hogy a nagyszájú, olasz gyökereikre rendkívül büszke argentinok tuti azt kamuznák, hogy nagyon jól beszélik az őshaza nyelvét, miközben nem is. Bár ki tudja, talán belefutsz pár buenos airesibe, akik tényleg gagyognak valamit olaszul. Az az érzésem, hogy az angolod sokkal hasznosabb lesz majd.

A vízió, amivel ma reggel ébredtem: A teljes PanAm végigjárása Alaszkától Tűzföldig (extrémebb verzió: Budapest-Ushuaia) kisbusszal, több, teljesen különböző szakmában dolgozó kalandorral és az általuk párhuzamosan írt, eltérő nézőpontú blogokkal, de legalábbis rovatokkal (pl. pszichológus, társadalomtudós, gasztro-expert, világjárási szakértő). Jármű- és üzemanyagszponzorral, indexvideós sorozattal. Lehetne a küldetés, hogy antarktiszi hóval hógolyózzunk Alaszkában, vagy akár valami nemesebb feladat is. Szerinted lenne ebben ráció? Te pl. benne lennél elméleti szinten? Vagy egy ilyen, életre szóló kaland nemcsak a párkapcsolatok, hanem a barátságok mételye is? Alapvetően persze az egyedül utazás előnyeit elég meggyőzően mutatod be... Kíváncsi vagyok a véleményedre.
Én nem lennék benne, de sok szerencsét.

A gyógyszerek közül amit vittél, feltűnt a xyzal, ezt az erős allergiámra én is használom. Mennyire allergének a dél-amerikai növények, illetve volt-e olyan hely ahol erős tünetek jelentkeztek?
A xyzalt azért hordom magamnál, mert egyszer Katalóniában fura kiütéseket kaptam egy nagy adag, nem elég friss ráktól és kagylótól. Főleg az utóbbiaktól lehet elég csúnya rohamokat kapni, úgyhogy ezt szeretném megelőzni. Viszont az út során csak egy guayaquili hostel medencéjétől lett vörös a fél oldalam, arra meg nem szedtem be semmit, csak aggódva nézegettem, míg el nem múlt.

Utazásod alatt bővítetted az iPhone playlist-jeit újabb - nem dél-amerikai - albumokkal? Melyekkel?
Összesen egy darab Zombie Girlfriend-lemezt töltöttem le az utóbbi nyolc hónapban, de még azt sem hallgattam meg. Előbb szeretném a meglévő anyagon átrágni magam.

Előre olvastál gondolom egy csomó mindent, de ennek ellenére mi volt a legnagyobb csalódás és mikor érezted, hogy "basszus, ez jobb/szebb/elképesztőbb, mint gondoltam"?
Azt hiszem összességében a Húsvét-sziget volt a legkellemesebb meglepetés. Nem tudtam, mit várjak egy semmi kis földdarabtól, ahol csak pár szobor áll, aztán az egész olyan hatással volt rám, mint nagyon kevés hely a világon. Már vagy öt perce gondolkodom valami nagy csalódáson, de mivel semmi nem jut eszembe, valószínűleg nem is volt.

Amikor beleveted magad például a bolíviai éjszakába, biztosan nem viszed magaddal minden értékedet, és gondolom lakatos páncélszekrény sincs mindehol... Hogyan oldható meg az értékeid biztonságba helyezése, és mennyire parázol esetleg azon, hogy nem rámolták-e ki az egész hostel-szobát amíg távol voltál?
Páncélszekrény nincs, de ahol az ember hálóteremben alszik, ott az esetek 99 százalékában van a szobákban kisszekrény, amit a saját lakatommal zárhatok. Itt jegyezném meg, hogy nagy marhaság volt kulcsos, és nem számzáras kislakatokat hozni magammal, mert így vigyáznom kell a kulcsra. Ráadásul a múltkor egy amerikai lánynak külcsönadtam egy lakatomat, aminek elhagyta a kulcsát, és ezer év volt megtalálni. Az útlevelem, a bankkártyám és a telefonom általában nálam szokott lenni így is – az előző kettő az övtáskámban –, így annyira nem lenne nagy tragédia, ha valaki ellopná egy rakás mocskos ruhámat a szobából. Viszont amikor az éjszakába vetem bele magam, az övtáskám is a szekrényben (vagy ha saját szobám van, akkor ott) hagyom, sőt, sokszor még a mobilomat is. Ha az ember bulizni megy valami latin-amerikai lebujba, pont annyi pénz legyen csak nála, amennyire egy jó estéhez szüksége van.

Hosszabb külföldi tartózkodás után hazaérve, néhány hónap elteltével mintha lefutna egy mentés-másként az agyamban az idegen világ képeivel, teljesen random, sokszor jelentéktelen emlékeivel. Külföldön viszont alig volt ilyen képbevillanás az otthoni világról. Neked vannak teljesen váratlanul előtörő, akár meglepő magyarországi emlékképeid?
Vannak. És az előző, ázsiai útra is sokszor szoktam gondolni, a lehető legváratlanabb pillanatokban.

Esett már arról szó a blogon, hogy Paraguayban 6 dollárt is felszámolnak tranzakciós költségként a bankautomaták - ezért gondolom százszor pénzt kivenni, hogy ne legyen túl sok nálad, nem igazán érdemes. Átlagosan kábé mekkorák ezek a tranzakciós költségek?
A paraguayi 6 dollár volt a legkirívóbb példa, ráadásul ott külön felidegesített, hogy mivel Citibank-kártyám van, elgyalogoltam Asunción egyetlen Citibank-automatájáig, hogy túljárjak a rendszer eszén, de persze az a szemét is levette a sápot. Általában 3-4 dollár szokott lenni a tranzakciós költség, de vannak országok, ahol egyáltalán semmi. Ahol van Citibank, én ott ezt megúszom, és Chilében valamiért csak a Banco del Estado ATM-jei tekintenek el a lenyúlástól, úgyhogy azokat kell keresni.

Bennem két kép él a dél-amerikai nőkről, az egyik az alacsony nagyseggű kismellű indián, a másik pedig Larissa Riquelme. Hogy néz ki ez a valóságban?
Indiánból sokféle van, a dzsungelbeli verzió például egyszerűen csak kicsi, és egyetlen testrésze sem nagy aránytalanul. A Larissa Riquelme-jelenség tényleg létezik, és valóban emblematikus is, de azért így általánosítani kicsit olyan, mintha azt képzelnénk, hogy Kelet-Európában mindenki vagy kendős parasztnéni, vagy a Palvin Barbara.

Ha csak 10 max 14 napod lenne, akkor mit ajánlanál Dél-Amerikából annak, aki még soha nem volt ott?
Először is hogy inkább mentse át a szabadsága egy részét jövőre, mert ez túl kevés. Ráadásul iderepülni elég sok idő, úgyhogy azt még le is kellene vonni belőle. Ha tényleg csak 14 nap van, akkor egyetlen, kisebb országra kell koncentrálni. Ecuador, Guatemala, Kuba, ilyesmi. Ja, és vannak ám szuper helyek Magyarországhoz közel is, nem kell ám a francba elrepülni egy kis kalandért.

A mai Chilében mennyire érződik 1973 és a junta emléke? (közbeszéd, társadalmi megosztottság...)
Amennyire én felületesen érzéketlem: nagyon. Allende-utca van az országban – de nem sok –, Pinochetet viszont én nem láttam, ám ennek ellenére egyértelmű, hogy mindkét oldalnak vannak szimpatizánsai a mai napig. Kicsit talán mint Horthy és Kádár esetében nálunk, bár én azt mondanám, hogy főleg nem Allende, de még Pinochet sem voltak akkora férgek, mint a két magyar kolléga. A chileieknek cserébe az volt a peche, hogy míg Kádár gyakorlatilag a rendszerével együtt halt meg, Pinochet jóval túlélte a művét, és 2006-os haláláig gyakorlatilag állandóan szerepelt a hírekben, folyamatosan állásfoglalásra késztetve minden újságolvasó honfitársát.

Az ázsiai utad után, hogy ment a visszazökkenés a munkába?
Az elején lelkesen, aztán ez gyorsan elmúlt.

Mit tudnál mondani az olyan drogkereskedelemmel érintett országok drogkultúrájáról mint például Bolívia? Mennyiben más a hozzáállás drogfogyasztáshoz Dél-Amerikában, mint mondjuk Európában vagy Amerikában? Drogpolitikával kapcsolatos tanulmányokat folytatok ezért érdekel a véleményed.
Először is gratulálni szeretnék, nagyon jó ötlet rám bízni bármilyen tanulmányokat! Én úgy érzékelem, hogy a latin-amerikai társadalmak hozzáállása az illegális kábítószerekhez kétféle. Egyrészt van a minden kevéssé művelt, könnyen hiszterizálható népre jellemző, ráadásul az USA által szponzorált démonizálás, a "ne lődd be magad marihuánával, mert az egész környék kipusztul". Másrészt pedig van az ennél egy fokkal felvilágosultabb, de kicsit azért önámító "ez nem a mi bajunk, szálljanak le rólunk, ne vegyenek a gazdag nyugatiak kokaint, aztán mindjárt megszűnik a probléma". A néhány hete Kolumbiában tartott összamerikai csúcstalálkozón elvileg téma lett volna mindenféle radikális drogpolitika-újragondolási stratégia, de ezt az amerikaiak egyrész harcos ellenállásukkal, másrészt a titkosszolgáik kurvázásával szépen besöpörték a szőnyeg alá.

Hol tárolod a fotókat? Olvastam, hogy nem vagy oda a fotózásért, és azt is, hogy csak egy iPhone-t használsz, de kizárt dolog, hogy ennyi idő alatt nemcsak a telefon, hanem egy notebook ne telne be. Külső merevlemez? Mi van ha elveszíted, tönkremegy? Minden fontosat feltöltesz a Flickr-re? Ha lassú a net a szálláson, és nem megy a feltöltés?
Ne viccelj, minden szövegem, fényképem és videóm összesen 3,27 GB-t foglal ebben a pillanatban. Igaz, ezek a már átnyálozott, leválogatott, megvágott fotók (és videók) csak, de hát a laptopomonban 400 GB tárhely van, ott elfér bőven a szemét is. Néhány hetente le szoktam menteni az egész "Panamericana" mappát egy pendrive-ra biztonságból, ennyi az egész. A telefonról törlök néha, persze, de az is 32 GB, úgyhogy inkább csak azért, mert kell a hely a zenének.

Amikor napokig együtt utazol valakivel, hogy működik az elválás? Emailcím-csere és egy fake "keep in touch"?
Nagyjából, de én még álkedvesen azt is hozzá szoktam tenni, hogy "if you ever come to Hungary, you know who to contact".

(A fénykép Quilotoa és Zumbahua között készült. A lányok azért ilyen boldogok, mert az ő lábukon nem ül senki.)