PANAMERICANA

Mert mindannyiunknak jár másfél év oligarcháskodás.

gmail:
panamericanablog


Egy korábbi út:
Khívától keletre

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Válaszok olvasói kérdésekre I.

2012.04.26. 07:00 |  Bede Márton

Először is köszönöm mindenkinek a vallató emaileket. Sok közülük szórakoztatott, néhány pedig olyan szempontból kérdezett rá mindenfélére, amire én magamtól korábban nem is gondoltam. Néhány kérdésre viszont nem válaszoltam. Először is mert sok volt az ismétlődés. Azt például, hogy mikor megyek haza, vagy tízen megkérdezték, és azt hiszem elég ezekből egyre reagálni. Másodszor is mert sajnálatosan sok, felületes blogolvasásból fakadó kérdés érkezett. Főleg a "honnét van neked erre pénzed", és a "mit cipelsz magaddal" témakörökben. Ajánlom a blog fejlécéből elérhető FAQ és Cucc oldalak áttanulmányozását. Harmadszor pedig néhány olyan dologra sem válaszoltam, amik a következő hónapokra tervezett blogpostok tartalmát érintették.

Ha valaki nagyon úgy érzi, hogy igazságtalanul nem válaszoltam egyébként érdekes kérdésére, legyen szíves, és küldje el megint. Még az is lehet, hogy valami felett átsiklottam. Ja, és ha ezek a válaszok valakiben újabb kérdéseket szülnének, az se habozzon írni, néhány napon belül legalább még egy ilyen válaszözönt fogok itt publikálni.

Ázsia és Latin-Amerika után bevállalod Afrikát is valamikor?
Nem hiszem. Mikor ez az utazás még tervezési fázisban volt, és mehettem volna, ahova csak akarok, eljátszottam Afrika gondolatával is, aztán ezt gyorsan el is hessegettem. Amit én Fekete-Afrikában eddig tapasztaltam – igaz, ez csak egy hónap volt Etiópiában –, az alapján kizártnak tartom, hogy el tudnék ott tölteni egy évet helyi körülmények közt. Egyszerűen túl sok ott a nyomorúság, és nem ítélem el, aki ezt nem így látja, vagy nem zavarja annyira, de nekem nem menne. Ettől függetlenül nagyon sok hely van Afrikában, Madagaszkártól Maliig, ahova szeretnék egyszer eljutni, de ezekre azt hiszem csak rövidebb nyaralásokon kerül majd sor.

Én arra lennék kíváncsi, mikor jössz haza, és csinálsz újra menő-nem menő és villáminterjú típusú dolgokat?? Ezek nagyon hiányoznak nekem.
Nem tudom még, mikor megyek haza, azt meg pláne nem, hogy miben fogom kiélni a majd újult erővel feltörő kreatív energiáimait. Valami tuti lesz.

Érezted-e már valahol, hogy "ebből még baj lehet/ebbe bele is halhatok, ezt talán mégsem kellett volna bevállalni"?
Leginkább Revashnál, de erről írtam is. Ott sem az volt a baj, hogy bevállaltam, hanem hogy egyedül vállaltam be. Persze, sok buszúton kérdőjelezem meg a józan eszem, miközben az ablak alatt 1500 méteres szakadékot figyelem rémülten, de ha ezeket komolyan gondolnám, akkor nyilván nem is lennék itt. Ugyanakkor hiszek abban, hogy addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik, én pedig már 20 hónapnál többet utaztam a világ mindenféle elcseszett helyein bármiféle baleset vagy bűntény nélkül, úgyhogy előbb-utóbb tuti belefutok valamibe.

A barátai mit szóltak, hogy Ön lelép hosszú időre?
Sárgultak.

Van-e terved arra az esetre, ha egy kevéssé rokonszenves szabadcsapat vagy egy természeti katasztrófa jövetele miatt gyorsan kell elhagynod az adott országot vagy környéket? Mennyire figyeled a helyi híreket?
Semmiféle ilyen tervem nincs. Vis mairokra úgysem lehet előre készülni. Valamennyire követem a helyi médiát, néha veszek egy-egy újságot, megnézem a híradót, ha úgyis az megy az étterem tévéjén, és nagy ritkán rá is pillantok helyi hírportálokra. De ezt nem azért teszem, hogy egy lépéssel a katasztrófa előtt járjak, hanem hogy jót röhögjek a helyi politikán, vagy elcsodálkozzak a mindent részletesen bemutató baleseti beszámolókon,

Már eddig is szép távolságot tudtál le, méghozzá "cikk-cakkban". Mennyire zavaró az időzónák közti átkelés, valamint a nappalok és az éjszakák hosszának váltakozása az utad során?
Amikor Budapestről Buenos Airesbe érkeztem, átrepültem öt időzónát, de az sem nagyon viselt meg. Azóta egy határátlépésnél sem ugrottam át egy óránál többet, így ez pont ugyanannyira megterhelő, mint Budapestről elrepülni Bukarestbe.

Ismered a couchsurfinget? Gondolom igen. Nem gondoltál még rá, hogy használd kinn? Nekem mindenhol bevált...
Azt hiszem eddig ezzel kapcsolatban kaptam a legtöbb kérdést. Nem is annyira most, mint az utóbbi hónapokban folyamatosan. Mindig azt gondoltam, hogy a couchsurfing nem az én műfajom. Egyfelől mert pont azt veszi el az utazásból, amit a legjobban szeretek: a teljes szabadságot. Egyszerűen nekem nincs kedvem olyan emberrel jópofizni, aki nem az esetem. Még egy pillanatig sem, nemhogy éjszakákon át. És eleve nem is vagyok az a típus, aki jól érzi magát egy vadidegen konyhájában, kínos szünetekkel tarkított beszélgetéseket folytatva egymás életéről. Tudom, hogy ezek a szituációk mást kevésbé idegesítenek, és azt is, hogy vannak a couchsurfingnek előnyei, úgyhogy nyugodtan csinálja mindenki otthon, a négy fal közt, csak nekem ne kelljen. Indulás előtt egyébként még egy esélyt adtam a dolognak, és kiváncsiságból megnéztem, péládul Magyarországon kinél lehetne lakni. Miután több tucat regisztrált felhasználó közt sem találtam egyetlen embert sem, akiről akár elképzelni is tudtam volna, hogy tudnék vele egy helyiségben tartózkodni, végképp lemondtam a műfajról. Viszont aki kiváncsi nagyon szórakoztató sztorikra Gaucsógyík Bálint argentinai couchsurfer próbálkozásaiból, mindenképp neki is írjon mailt. Amikor nekem mesélte a kalandjait, őszintén, kárörvendően és hosszasan röhögtem.

Híztál/fogytál a túra alatt? Gondolom az olcsó vöröshús nem szálkásít...
Úgy érzem, hogy nagyjából maradtam a súlyomnál, bár mivel jóval többet mozgok, mint otthon, talán valamivel fittebb vagyok. Viszont egy félkilós bélszín vegyes salátával abszolút kímélő étel, attól nem kell tartani.

Mennyi volt a leghosszabb idő, amit más utazóval töltöttél?
Egy hét Paraguayban a több bejegyzésben is megénekelt birminghami Scottal. Ha az is ér, akkor a szüleim és az unokatestvérem meglátogattak pontosan két hétre Ecuadorban, és május közepén is jön majd otthonról látogatóm Kolumbiába, akivel három hetet tervezünk együtt utazgatni.

Tényleg él még az Latin-Amerikában, hogy a cigányokat "húngaro"-nak hívják?
Ezzel nem találkoztam hét hónap alatt, de most hogy kérdezed, beugrott, hogy erről régen én is hallottam. Ígérem, további kutatásokat fogok végezni, és ha eredményt érek el, tájékoztatom a drága olvasókat.

Hol es mi volt a legjobb bor, amit idáig az utadon ittál, és mondjuk beléd égett az emléke?
Engem annyira nem érdekel a terroir meg az évjárat, hogy bármilyen bor belém égjen. De Chilében bármilyen vöröst vettem le a szupermarket polcáról 5-6 dollárért, nagyon meg voltam elégedve. Egyszer kiváncsiságból direkt jóval drágábbat vettem, és az sem jelentett komolyabb élményt.

Okozott-e már problémát a határátkeléseknél a magyar útleveled, vagy a mappányi, előre beragasztott vízumod? Ha igen, mik a legjellemzőbb gondok egy dél-amerikai határátkelésnél?
San Pedro de Atacama és Uyuni közt a chilei-bolíviai határon az utóbbiak nem voltak egészen képben, hogy mi az a Magyarország, de elég volt mondanom, hogy az bizony EU, és máris sínen voltam. Semmilyen vízumom nincs, mivel magyarként egyetlen latin-amerikai országba sem kell vízum, bár minden karib hely belépési követelményeit még nem nyálaztam végig. Tehát összességében minden határátlépés könnyű itt, csak kicsit gondolkodni kell előre. De ezt sem kell túlzásba venni, csak annyit kell tenni, hogy az ember vesz egy jegyet az A országból a B országba induló buszra. Aztán hagyja, hogy az utaskísérő a határon megmutogassa neki, melyik sorba kell állni milyen pecsétért. Az összes határpara, amiről hallottam/olvastam, mindig abból származott, hogy valami nyugati turista hülyeségből vagy fél dollár spórolásért kitalálta, hogy ő majd egyénileg átgyalogol/áttaxizik a senkiföldjén, aztán jól lehúzták néhány száz dollárra.

Mennyire kell bírni a spanyolt?
Én nyilván könnyen járatom a pofám, hiszen eleve tudtam, de akkor is azt gondolom, hogy aki hosszabb időt tervez eltölteni Latin-Amerikában, az nagy marha, ha legalább alapszinten nem tanul meg spanyolul. Három hónap intenzív nyelvtanulás szerintem elég az alapokhoz (egy hideg sört kérek; mennyibe kerül itt egy szoba; maga ne szórakozzon velem), és tényleg nagyon sokat hozzáad az élményhez. Valamint elég jó védekezés a legcsúnyább lehúzások ellen, amik persze, hogy mindig a legelveszettebb arcokat találják meg. Ettől függetlenül találkoztam olyanokkal, akik hónapokon át utaztak itt egy büdös szó spanyoltudás nélkül, és élvezték is a dolgot.

Milyen gyakran es mennyire foglalkoztat, aggaszt, illetve tölt el örömmel, hogy előbb vagy utóbb, de vissza fogsz térni Budapestre?
Szoktam rá gondolni, de amíg nincs meg a Budapestre szóló repülőjegyem, nem stresszelek ezen. És szerintem akkor sem fogok stresszelni. Hazamegyek, aztán lesz valami. Mint ahogy kijöttem Latin-Amerikába, aztán itt is lett.

Ha hazatértél, ugyanabból tervezel megélni, mint az utazás előtt? Tervezel-e új életet kezdeni, és ha igen, akkor ez miben fog kimerülni?
Nem valószínű, hogy 35 felé közeledve teljesen új karrierbe kezdjek, kizártnak tartom, hogy szívsebésszé vagy vájárrá képezzem át magam. Szóval nagy változás nem lesz. Így új életet sem tervezek, bár persze gyakran eszembe jutnak hétköznapi kisebb-nagyobb dolgok, amiken jó lenne újítani. Persze azt is tudom, hogy ezek a tervek 97-99 százalékából nem lesz semmi, hiszen ismerem magam. Ha jól emlékszem, az ázsiai elhatározásaim közül csak azt sikerült betartani, hogy keressek magamnak elég pénzt, és rendszeresen fizessem a közüzemi számlákat. Sajnos nálam az elsőből nem feltétlenül szokott fakadni a második.

Mit vittek neked a szüleid otthonról, amikor meglátogattak?
Egy pendrive-ot. Egy búvárszemüveget. Egy búvárkomputert. Drapp színű cérnát. Gyógyszert. Az Economist legfrissebb számát. És egy ruha alatt hordható övtáskát, mert az előző teljesen szétesett, és hiába jártam be fél Limát, nagyon úgy tűnt, hogy erre a termékre itt nincs igény.

Van-e értelme bárminek az életben az utazáson kívül?
Van.

Mi lesz a következő úticél?
Ecuador után majd Kolumbia következik, aztán tovább-tovább-tovább. Azt nem tudom, hogy egy következő úton hova mennék. Kizártnak tartom, hogy a következő években még egy ilyen hosszú útba belevágjak, úgyhogy csak rövidebb nyaralásokról lehet szó. Szinte szégyellem, de az életben nem voltam még se Ukrajnában, se Szerbiában, pedig ezek Magyarországgal szomszédos országok. Barcelonába is ki kellene menni megint meccsre, az tuti. És ha csak rövid időre is, de néhány ázsiai kedvencbe már nagyon-nagyon vágyom megint.

Van bármiféle védelmi eszközöd vadállatok/kóbor kutyák/rossz emberek ellen?
Volt egy bicskám, amíg bent nem felejtettem a kézicuccomban, aminek köszönhetően a limai repülőtéren jól el is elkobozták. Nem őrültem meg, hogy bármilyen bűnöző ellen védekezni próbáljak, az első fenyegető szóra mindenem átadnám. És mindenkinek nagyon melegen ajánlom ugyanezt. Jaguárokkal sem tervezek közelharcot vívni, viszont a szúnyogok és mindenféle egyéb csípős kis rohadékok ellen rendszeresen befújom magam rovarriasztóval. Amikor pedig olyan falun gyaloglok át, ahol sok a kóbor kutya, általában zsebre vágok pár kézre álló méretű követ. Még soha egyet sem kellett eldobnom, és igazából nem is tudom, hogy azzal elkergetném, vagy csak jobban felhergelném a fenevadakat, úgyhogy remélem ez így is marad.

Viszel haza tárgyi emléket ezekről az utakról? Cipeled, postázod?
Röviden: nem. De azért rólam érdemes tudni, hogy Budapesten is egy gyakorlatilag üres, szinte bútoroktól is mentes lakásban élek. Viszont ennél is fontosabb, hogy amit vennék, azt cipelnem kéne, és ahhoz aztán végképp semmi kedvem. Jelenleg három tárgy van nálam, amit nem Budapestről hoztam magammal. Egy kulcstartó, amit egy spanyol származású, montevideói közértes ajándékozott nekem, amikor hajnalban sört vásároltam nála, és azt hazudtam, hogy barcelonai vagyok. Egy Tahiti gyártmányú sör kupakja, amit a Húsvét-szigeten  vettem és ittam meg. És egy szintén húsvét-szigeti minimoai, amit a szállásadóim adtak búcsúajándékul. Elég valószínű, hogy mind a hármat el fogom hagyni, mielőtt Budapestre érnék. Az antarktiszos pólómra viszont próbálok vigyázni.

Miben lennel más utazó korlátlan pénzmennyiséggel? És sokkal kevesebbel?
Azt hiszem ez volt a két kedvenc kérdésem, mert ezeken tényleg alaposan el kellett gondolkodnom. Feltéve, hogy Latin-Amerikában maradok, és nem lehet olyat mondani, hogy "átugranék pár hétre Vanuatura", természetesen elsősorban még többet költenék éttermekre. Argentínában és Chilében szinte mindenhol béreltem volna autót, akkor is, ha épp nem volt kivel megosztani a költségeket. És amikor olyan településen vagyok, ahol úgysincs hátizsákosokra belőtt hostel, jobb hotelekben szállnék meg, mint ezekben a tízdolláros putrikban. Ha sokkal kevesebb pénzem lenne, akkor nyilván az olyan apró luxuskiadások, mint az antarktiszi kirándulás kimaradtak volna. Meg még néhány kevésbé látványos, de szintén elég drága program. És talán kevesebbet ennék étteremben. De az az igazság, hogy ha sokkal kevesebb pénzem lenne, akkor a legjobb megoldás Dél-Amerika helyett a sokkal olcsóbb Ázsiában utazás lenne.

Csodálkoztam azon, hogy mosodákban mosatsz. Én annak hatására kezdtem el magam mosni, hogy minden egyes alkalommal tortúra volt találni egy mosodát, és még így is sok váltás ruhát kell cipelni. A mosodák drágák, várni kell min. 8 órát, kevés van. Ha magam mosok, sokkal kevesebb ruha elég és szabadabb vagyok.
Az én tapasztalataim alapján a világ szinte bármely településén egy perc alatt lehet mosodát találni. Például mindjárt az ember szállásán. Inkább fizetek kéthetente 3-5 dollárt egy adag mosásért, mint hogy az estéimet mocskos zoknik sikálásával töltsem. Az meg miért lenne baj, hogy akár 8 órát is igénybe vesz? Reggel beadja az ember, aztán este, vagy legrosszabb esetben másnap elhozza.

Tényleg az argentinai Rosarióban vannak a legjobb csajok?
Az általam eddig felkeresett helyek közül egyértelműen igen. Nem akartam elhinni, annyian mondták előre, de aztán már az első, a városban tett sétám során egyértelmű volt, hogy valami jót kevernek arrafelé a csapvízbe. Ugyanakkor mindenki esküdözik, hogy Kolumbia, specifikusan pedig Medellín az egész világot veri ilyen szempontból, úgyhogy majd figyelek, és természetesen be is számolok.

Melyek a malária-rizikós területek, illetve kellett-e már használnod a Lariamot?
Nem Lariamot, hanem az itt fillérekért megvásárolható doxiciklint szedtem a bolíviai mocsárban. Aztán most majd megint fogok, amint leérek a fertőzött Amazóniába.

Előfordult, hogy a santiagói éjszakában, amikor a sokadik kurva és/vagy transzvesztita jött veled szembe, már nem is voltál képes megállapítani, hogy man ő vagy nem man ő?
Ilyen ügyekben én soha nem tévedek, és egyúttal abban is biztos vagyok, hogy a hozzád hasonlóknak egy külön bugyrot tartanak fel a pokolban!!!!!!!

Az utazásaid során felmerült már benned, hogy külföldön telepedj le?
Most itt Dél-Amerikában néhányszor eljátszottam a gondolattal, hogy mit tudnék én itt csinálni, helyt tudnék-e állni, milyen életem lenne az otthonihoz képest. De ez soha nem komoly latolgatás volt, mert én Magyarországon szeretnék élni.

Van valahol nyoma Dél-Amerikában Nap-kultuszra épülő ősi labdajátéknak (mint amilyen a majáknál volt, kicsit északabbra)? Mentő kérdés: szerinted is Ronaldinho-ról mintázták az Apocalypto című film főszereplőjét? Ha igen, hogy lehetne ezt bebizonyítani?
Én ilyenről nem tudok, de félek, nem is vagyok a téma legnagyobb szakértője. Ronaldinho-ügyben sem tudok mit mondani, az Apocalyptóról viszont van egy utazós, bár itt teljesen irreleváns sztorim. Négy éve a szumátrai Berastagiban egy olyan helyen szálltam meg, ami ugyan hivatalos hotel volt, de a tulajdonos család nappalija egyben társalgóként funkciónált. Így este együtt nézte a DVD-t a család és két lengyel biciklista. A film pedig az Apocalypto volt, tele mindenféle véres maja praktikákkal, élő szív kitépése, satöbbi. A jámbor lengyelek próbálták mutogatni a helyieknek, hogy takarják el óvodás korú gyermekeik szemét a legbrutálisabb jeleneteknél, de a kicsik csak fennhangon röhögtek az emberáldozatokon.

Milyen indíttatásból tanultál meg korábban spanyolul?
Amikor 10 éves koromban kiköltöztünk Barcelonába, a szüleim egyből beraktak egy spanyol iskolába, úgyhogy az indíttatás az volt, hogy a következő öt évben meg tudjak szólalni.

Elemes szakállnyíró, vagy hálózati, vagy szarsz a szakálladra?
Természetesen nem "szarok" a szakállamra, tulajdonképpen e két szót nem is lenne szabad egy mondatban leírni. Éppen ezért nem buzerálom, csak kétszer vágattam le. Egyszer teljesen még a chilei Valparaísóban, egyszer pedig néhány hete Quitóban, de ekkor csak olyan egycentisre.

Kurva kevés pénzből (max. 100 ezer) hova lehet/érdemes elmenni Európán kívül?
Ennyiből csodát nem tudsz tenni, úgyhogy felejts el mindent, ahova repülőjegyet kell venni. Sőt, ezen felül is komoly megszorításokra lesz szükség. Ami így hirtelen eszembe jut, az Kelet-Törökország és Irán stoppal és couchsurfinggel. Mondanám Szíriát is, de oda most az ellenségeimet sem küldeném. Iraki Kurdisztánt viszont meg lehet próbálni, és az tényleg irigylésre méltó kaland lenne.

Valószínűleg sokszor összefutsz turistákkal az egész világból. Nem vagyok az általánosítás és a sztereotípiák híve, de van olyan nemzetiség amit messziről kerülsz?
Szerencsére én viszont híve vagyok az általánosításnak és a sztereotípiáknak! De komplett nemzetiségeket nem kerülök, inkább egyes elég jól behatárolható csoportokat. Nem szeretem a közvetlenük a katonai szolgálatuk után csordában világot járó izraelieket. Kerülöm a semmilyen idegen nyelven nem beszélő, magukat hatalmas világjárónak képzelő franciákat. Bár az elején még szórakoztattak, ma már egy pillanatig sem bírom elviselni a magukat őrülten bulisnak képzelő, fiatal amerikai lányokat. Valamint nem állok szóba senkivel, aki hangszer társaságában utazik, egy kötött pulóvernél több helyi népviseletet hord, illetve bármilyen egyéb, hippigyanús jegyet visel magán.

Lopták-e el bármidet?
Nem. Illetve a mai napig nem tudom eldönteni, hogy a két pár nadrágomból az egyiket nem adták vissza az ushuaiai mosodában, vagy én felejtettem ott El Chalténban.

Volt/van-e honvágyad, hiányzik-e valami itthonról a családodon és a barátaidon kívül?
Nincs semmiféle honvágyam. A családom nemrég volt meglátogatni, a barátaimmal rendszeresen csetelek, bár néha azért jól esne lemenni valami jellegzetesen lehangoló, budapesti péntek esti buliba. Egy dolgot sajnálok, hogy lemaradok a két héttel az indulásom született, első unokaöcsém életének elejéről, bár a húgom által készített és emailben elküldött filmfelvételek (gyerek néz, gyerek ficánkol, gyerek eszik, gyerek tárgyat rak arrébb), valamennyire azért pótolják ezt.

Fehérítik a bőrüket minden országban?
Szemben Ázsiával, itt sehol nem találkoztam ezzel a jelenséggel. Az biztos, hogy az itt árult krémek és testápolók nem ígérnek mind egyben világosabb bőrt is, de azért valószínűnek tartom, hogy van erre is igény.

Ha újrakezdenéd, mit csinálnál máshogy?
Nagyon remélem, hogy a kérdés csak erre az utazásra vonatkozik, nem az egész életemre. De ez a kérdés lassan nyolc hónap alatt egyetlen egyszer sem merült fel bennem, és most sem jut eszembe semmi okos, úgyhogy a válaszom az, hogy semmit. Persze, olyan volt, hogy valahol tovább kellett volna maradni, máshol meg felesleges volt annyi ideig rohadni, de ezek azért nem komoly bánataim.

Frissebbnek, szexibbnek érzed-e magad az úton, mint otthon általában?
Frissebbnek mindenképpen. Szexibbnek azért nem, mert az már bűntény lenne, és kitoloncolna az Interpol.

Mire vagy a legbüszkébb az utazásból?
Fene tudja. Nem hiszem, hogy olyan nagyon büszkének kellene lenni erre az utazásra, nem a Déli-sarkra indultam gyalog. Tényleg bárki utánam tudná csinálni. De például erre a blogra kifejezetten büszke vagyok. Tehát a válaszom az, hogy rátok, drága olvasók ♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥.

(A fénykép a Lemaire-csatornában készült)

Címkék: úton szaktanácsadás

süti beállítások módosítása