PANAMERICANA

Mert mindannyiunknak jár másfél év oligarcháskodás.

gmail:
panamericanablog


Egy korábbi út:
Khívától keletre

Naptár

december 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

El Norte Chico

2012.01.12. 23:20 |  Bede Márton

Chiének keleti és nyugati része nincs, mivel pedig délen már elég időt töltöttem, az újévi valparaísói őrület után elindultam észak felé. Santiagotól a perui határig több mint 2000 kilométer a távolság, ami még egy ilyen keskeny országban is hatalmas területet jelent. Egyébként is nagyon hívogatott már Bolívia, így Észak-Chiléből csak két kis darabra futotta. Ezeket igazságosan osztottam el a Norte Chico (Kis-Észak) és a Norte Grande (Nagy-Észak) nevű országrészek közt.

A Norte Chico a Santiagótól közvetlenül északra fekvő, keskeny, ám jó hosszú földdarab. Ez még nem sivatag, bár a folyóvölgyektől messze nem sok zöldet látni. Viszont a Csendes-óceán itt már egy fokkal melegebb, mint a fővárostól délre, így a parton egymást követik a nyaralóhelyek, amelyek a januári iskolai szünetben tele is vannak vakációzó chileiekkel. Én az egyik legfelkapottabb és egyben legnagyobb parti várost, La Serenát néztem ki magamnak.

La Serena minden szempontból jó választásnak bizonyult. Egyrészt mert hiába a sok napozó chilei, a környéken azért mást is lehetett csinálni, másrészt az itteni néhány napot három rendkívül szórakoztató argentin lány társaságában töltöttem. A természet törvényeinek megfelelően a legcsúnyább volt a legokosabb, míg a jellegzetes dél-amerikai szépségkirálynő-kinézettel megáldott Piának pontosan annyi esze is volt, mint egy Miss Worldnek. Csak ő nem a világbékét tartotta a legfontosabb dolognak a világon, hanem közelgő esküvőjét. És egyébként sem volt az a pacifista típus, világnézetét leginkább a keresztes lovagokéhoz lehetett volna hasonlítani, ha lett volna koherens világnézete.

"Én úgy oldanám meg Argentína problémáit, hogy minden politikust bezárnék egy stadionba, aztán rájuk dobnék egy bombát" – mondta az első koktél után. "Az abortusz gyilkosság" – tette hozzá a másodiknál. Amikor megmutatta a tárcájában tartott szerettei képeit, azt hittem, hogy a komoly férfi az apja, de az volt a vőlegénye. A bajszos, teljesen más világból származónak tűnő embert valami ősének gondoltam, de az meg katonatiszt apja volt. Vasárnap csak ebéd után tudtunk indulni, mert Pia és a mérsékelten intelligensebb Fatima ragaszkodtak ahhoz, hogy misére menjenek előtte. Strandruhában. Utána sajnálkoztak, hogy nem tudtak gyónni. "Miért, lett volna mit?" – kérdeztem gonoszan. "MINDIG van mit" – válaszolta Pia, és erre már nem tudtam mit mondani.

A lányok nemcsak természetes intelligenciájukkal szórakoztattak, hanem a Chilére és a chileiekre folyamatosan tett megjegyzéseikkel is. "Két hete vagyunk itt, összesen egy jó pasit láttunk, de az is csak egy pincér volt." "A chilei férfi mindig fél az argetin nőtől, látszik rajtuk, hogy ez nekik magas." "Befizettünk egy egész napos útra, és csak pár szaros delfint láttunk. Ezért a pénzért Argentínában száz bálnát látsz."

Voltak azonban pillanatok, amikor ők is kénytelenek voltak elismerni, hogy van, amiben Chile jobb. Például amikor eljutottunk a gazdag emberek strandjára. Előzőleg kipróbáltuk a városi szabadstrandot is, ami La Serena teljes hosszában húzódik a parton, de a tömeg, a szemét és a túl sok chilei gettótinédzser még engem is zavart, pedig nem vagyok argentin. A Csendes-óceánban viszont itt fürödtem életemben először, az alig egy-két méteres, de így is nagyon erős hullámokba ugrálni volt olyan jó, hogy feledtesse a kényelmetlenségeket.

A gazdag emberek La Serenától valamivel délre taláható strandján semmilyen kényelmetlenség nem volt, és mintha a hullámok is visszafogták volna magukat, nehogy a homokba vágják valami santiagói milliomos gyerekének fejét. Las Tacas nem is csak strand, hanem komplett nyaralófalu, aminek jachtkikötője, sőt, saját kifutópályája is van, hogy a magángépeknek legyen hol leszállniuk. A strandon egyetlen darab szemét nem volt, simán lehetett találni szabad napernyőt, az óceán pedig tökéletesen tiszta és átlátszó volt. "Hát, Mar del Plata azért nem ilyen" – mondták csalódottan a lányok.

A Norte Chicóban mégsem a víz, hanem az ég miatt érdemes megállni. A parttól alig néhány kilométerre található hegyek közt évente kevesebb, mint tíz felhős éjszaka van, a lég- és fényszennyezettség pedig minimális.  A világ legerősebb távcsövei közül nagyon sok a környék csúcsain elszórt csillagvizsgálókban van. Ezekbe csak nagyon komoly tudósok juthatnak be, ami tekintve, hogy ezeknek a távcsöveknek az üzemeltetése egyetlen órára is több százezer dollárba kerülhet, viszonylag észszerű lépés.

A chileiek viszont vannak olyan előzékenyek, mellesleg pedig látják is a dologban annyira a turisztikai potenciált, hogy néhány kisebb obszervatóriumot is létesítettek. Ezeket bárki látogathatja, a helyszínen pedig profi csillagászok gondoskodnak a szakszerű idegenvezetésről és persze a távcsövek kezeléséről. Az sem mellékes, hogy a világon szinte egyedülálló módon a Norte Chicóban nagyon komolyan veszik a fényszennyezés elleni küzdelmet. A városokban folyamatosan szerelik fel a csak lefelé világító lámpákat, aki pedig reflektoros kerti partit tart, azt feljelenti a szomszéd.

Mi a Mamalluca nevű, La Serenához közeli csillagvizsgálót vettük célba. Az odavezető út ahhoz elég hosszú volt ahhoz, hogy kiderüljön, mindhárom argentin lány biztos abban, az amerikaiak csak kamuztak a holdraszállással. "Most már meg lehetne csinálni, de akkor még nem volt elég fejlett a technológia" – fejtették ki elméletüket. Ahhoz viszont sajnos nem volt elég hosszú az út, hogy Piával megértessem a fényév és a fénysebesség fogalmát, valamint hogy elmagyarázzam, amit az égen látunk, az nem egy mostani, hanem akár millió évvel ezelőtti állapot is lehet. De hát egy argentin lánynak nem is ezt kell tudnia, hanem hogy a Falkland-szigeteket Angliának kötelessége lenne visszaadni, erről pedig Pia kellően mélyen meg volt győződve.

Sajnos a csillagvizsgálatot alapvetően zavarta, hogy Mamallucába pont teliholdkor érkeztünk. Így nem láttuk a világ legcsillagosabb égboltját, viszont a Holdról a teleszkópon keresztül még egy iPhone-nal is vállalható fényképeket lehetett készíteni. Az egyik csillagász béna volt ("ha kinyitnád a szád, talán értenénk, mit pofázol chileiül" – mormogták az argentin lányok), a másik viszont számtalan érdekességgel szolgált olyan asztronómiai analfabéták számára, mint én.

Megtudtam, hogy onnét lehet tudni, melyik az égen a bolygó, hogy szemben a csillagokkal, annak nem pislákol a fénye. Láttam az Orion-ködöt, aminél szebbet a hozzám hasonló amatőrök nem ismernek az égen. Láttam a Jupitert és holdjait, és végre azt is megtudtam, melyik a Dél Keresztje.  Belenézni a távcsőbe, amely látszólag a semmibe mutatott, és azt látni, hogy ott is végtelen számú csillag van, lenyűgöző élmény volt. Legalábbis nekem mert Pia szerint jobb volt az osztálykirándulás a Buenos Aires-i planetáriumba.

Címkék: chile úton