PANAMERICANA

Mert mindannyiunknak jár másfél év oligarcháskodás.

gmail:
panamericanablog


Egy korábbi út:
Khívától keletre

Naptár

december 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

Pucón

2011.11.10. 19:36 |  Bede Márton

Minden jómódú, téli- és extrémsportokra szakosodó kisváros egyforma. Pucónban a főutcán egymás mellett van a North Face- és a Lacoste-márkabolt, minden vendéglátóhely faborítással és kandallóval próbál rusztikusan vendégszeretőnek látszani, a mosolygós helyiek pedig lelassítanak a zebránál, és előzékenyen átengedik a turistát. Ha előtte nem jártam volna a fejlődő Santiagóban, talán meglepett volna, hogy itt, a chilei tóvidéken is ugyanolyan minden, mint Ausztriában, így viszont szinte természetesnek tűnt a látvány.

Pucónt egyvalami mégis kiemeli a hasonló üzleti modell mentén működő kisvárosok közül. Itt mindenhonnét látni a hatalmas Villarrica-vulkánt, amelynek füstölgő teteje – valamint a minden második sarkon megtalálható vészhelyzeti figyelmeztetések kitörés esetére – mégis határozottan megkülönböztetik Pucónt Zell am Seetől. Santiago is nagyon tetszett, de az első találkozás Dél-Chile minden várakozást felülmúló tájaival még jobban meggyőzött arról, hogy jó helyre jöttem.

Pucón nem az egyetlen ilyen hercig, turistákat váró kisváros Chilében, csak a közvetlen környékén van még legalább kettő. Én találomra választottam ezt a lehetséges bázisok közül, és ha már itt voltam, a Villarrica nézegetése mellett próbáltam legalább egy részét kipróbálni a környék kínálatának. Pucón mellett van tó, folyó, hegy, völgy, több vulkán, nemzeti park, erdő és mező, úgyhogy volt miből választani.

A legnépszerűbb program itt természetesen magának a vulkánnak a megmászása, mi viszont Yenkimmel egy másik túra, az El Cañi mellett döntöttünk. Egyrészt mert ez nem került semmibe, másrészt mert vezető nélkül is lehetett menni, harmadrészt mert azt mondta a helyi szakértő, hogy ez sem könnyebb vagy kevésbé látványos, mint a Villarrica meghódítása. Yenkim Hollandiában született vietnami szülőktől, és vagy nem tudta, vagy nem akarta tudni, hogy 22 éves, nagyon jól fejlett délkelet-ázsiai lányoknak nem szabad nagyon lenge öltözékben dél-amerikai hostelekben szaladgálniuk. Aztán amikor még a santiagói szállásunkon egy breton grafikus szabályos féltékenységi jelenetet rendezett, mert Yenkim egy helyi férfivel is mert beszélni, talán leesett egy kis darab tantusz.

Yenkim nemcsak szabados öltözködési stílusával örvendeztetett meg, hanem azzal is, hogy nálam lényegesen kevésbé volt fitt. Se nem tudok, se nem szeretek órákat gyalogolni hegynek felfelé, de így, hogy rá mindig várnom kellett, és ezért tudtam pihenni, csak pokoli volt az öt és fél óra mászás felfelé, de legalább nem kellett visszafordulnom. A túrát külön nehezítette, hogy az ösvény startjánál posztoló parkőr azt állította, a fenti szakaszokon lehet, hogy szükségünk lesz hótalpakra, ezért ezeket is magunkkal hurcoltunk. Hó valóban volt, néha combközépig belecsúsztam egy-egy alattomos gödörbe, de a hótalpakat egyszer sem kellett felcsatolnunk, a Pucónban bérelt túrabakancsok bőven elegendőek voltak.

Pucón környéke messziről is jól nézett ki, El Cañiban viszont közelről is láttuk a hegyeket, a tengerszemeket és a fákat. A kristálytiszta tavak és a túra végét jelentő kilátóból látszó három vulkán sem voltak rosszak, mégis a fák nyújtották a legnagyobb élményt. Az itt őshonos araukáriánál én eddig kevés látványosabb növényt láttam, az pedig csak dob rajta, hogy életének különböző fázisaiban egészen másképp néz ki. Csemeteként leginkább egy karácsonyfa és egy tobzoska keveréke, felnőttként viszont olyan gigantikus vécékefére hasonlít, amelynek emeletnyi nyelét végig szakállas moha borítja.

Felfelé is kemény volt a túra, lefelé pedig külön izgalmakat okozott, hogy Yenkim megcsúszott a 60 fokos, havas lejtőn, és én azt hittem, hogy meg fog  halni, nekem pedig hetekig Pucónban kell maradnom elintézni a papírmunkát. Ráadásul a szálláson valami őrült biztos azt állította volna, hogy szerelemféltésből direkt lelöktem. Szerencsére meg tudta állítani magát, így lefelé vánszorgás közben bőven volt ideje minden nő állandó nyavalygását, a kényelmetlen cipő miatti siránkozást előadni. Mikor visszaértünk Pucónba, én egy két személyes tálat kértem vacsorára egy olyan országban, ahol a szóló adag is gigantikus szokott lenni, és így is majdnem megettem az egészet.

Természetesen a következő nap a pihenésnek lett szentelve. Pucón környéke tele van termálfürdőkkel, amik a legtöbb turistát még a happy hournál is jobban vonzzák, engem viszont magyarként teljesen hidegen (hidegen!) hagytak . Inkább csak azon gondolkoztam el, hogy ahogy a legtöbb konyhai művelet (klopfolás, dinsztelés, grillcsirkézés) kiválón alkalmazható szexuális szlengként, ugyanúgy az extrémsportok nevei mind úgy hangzanak, mint valami kábítószer. Vajon azért, mert az evés és a szex hasonló élményt nyújtanak, ahogy a drogozás és a magasról leugrás kalandja is rokon lelkek?   Én mindenesetre a hydrospeedet választottam a Pucónban árult menüről, mert egyfelől művelése semmilyen előképzést nem igényel, másrészt pedig úgy hangzik a neve, mint amit csak majd a kati, gina és ica unokái fognak kipróbálni.

A hydrospeedelés abból áll, hogy az ember felvesz magára nagyon sok felszerelést – neoprén ruha, -kesztyű és -zokni, uszony, mentőmellény és sisak –, majd egy darab habszivacsba kapaszkodva egy vad hegyi folyóba veti magát. Kicsit szkeptikus voltam, lévén eddigi egyetlen hasonló élményem, egy raftingtúra, annyira nem volt nagy szám, de ez végül mégis meggyőző volt. Hiába kell végig egy vezetőt követni, és van egy másik profi is a csoport végén, mégiscsak egyedül van az ember a folyó ellen, ami helyenként kifejezetten vad volt, látni semmit nem lehetett a zúgókban, csak magatehetetlenül nyelni a vizet a hullámok közt.

Egy helyen még ki is kellett mászni, és lesétálni egy túlságosan veszélyes szakasz mellett, ahol már halt meg turista. Nálunk a legnagyobb izgalmat ismét Yenkim szolgáltatta, aki az egyik zúgónál nem bírta tartani a deszkáját, és mint utólag kiderült, a vezetőket leszámítva az egész csoport azt hitte, hogy nem jut ki élve abból az örvényből, amiből egy ideig csak a lábai látszottak ki. Aztán mégis továbblökte a víz, és végül mindannyian kimásztunk a folyóból, jéggé fagyott lábujjakkal, és számtalan kék-zöld folttal az időnként telibe talált kövektől.

Pucón környéke a nagyon gazdag (sétarepülés és tandemugrás) és a nagyon kemény (soknapos túra hegynek felfelé) turistáknak is tud mit nyújtani. Nekem, aki csak szereti az ilyen szabadtéri játszótereket, és évente kétszer hajlandó nagyon elfáradni, ideális volt.

Címkék: chile természet úton