PANAMERICANA

Mert mindannyiunknak jár másfél év oligarcháskodás.

gmail:
panamericanablog


Egy korábbi út:
Khívától keletre

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Talampaya

2011.10.30. 00:57 |  Bede Márton

Argentína viszonylag kis részének bejárása után is egészen nyilvánvaló, hogy a világ kevés országában vannak ilyen látványos és ilyen változatos díszletek. Az Iguazútól az Andokon át Patagóniáig olyan a táj, hogy még egy tizenkét órás buszút nyűgét is képes feledtetni egy ideig. Az ember csak néz ki az ablakon, ámuldozik, és közben sajnálja, hogy mindenre nincs se idő, se pénz.

Az argentin természetet számtalan nemzeti park, tájvédelmi körzet és hasonló intézmény védi. Mindegyikbe nem szeretnék elmenni, viszont próbálok eljutni néhányba a kevésbé ismertek közül is. Sajnos gyorsan kierült, hogy az argentin nemzeti parkok látogatását nem egyedül, saját jármű nélkül utazó turistákra lőtték be. Sok közülük mindentől messze van, drága belépőt kell fizeni, és bent sincs szabad mozgás, kötelező befizeni egy még drágább túrára. 

Az északnyugat-argentínai Villa Unión közelében három természeti csoda van, így a kisváros jó kiindulási pontnak tűnt legalább az egyik felkereséséhez. A Villa Uniónba érkezésem előtti három napban voltam először beteg ezen az úton, és amikor végre először mertem 200 méternél messzebb távolodni a fürdőszobai fajansztól, elhatároztam, hogy ha drága, akkor is sürgősen csinálok valami jót.

Rövid kérdezősködés után kiderült, hogy az Andok fennsíkján található tájvédelmi körzet felkeresése csak több száz dollárból lenne megoldható, a másik két opció közül maradtam a közelebbi, olcsóbb, és papíron ígéretesebbnek tűnő nemzeti parknál, a Talampayánál. És ha már odamentem, hagytam magam meggyőzni, és a valamivel drágább túrára fizettem be.

Biztosan vannak argentinok, akik a természet szépségeit izzadva, napokat gyalogolva szeretik felfedezni, de ők elég törpe kisebbség lehetnek. A többség, ha egyáltalán érdeklődik saját hazája fantasztikus tájai iránt, akkor sem szívesen mond le az élet élvezetéről és kényelmeiről. A Talampaya gyakorlatilag egyetlen kanyon és annak közvetlen környéke, ilyen kis területen pedig könnyen biztosítható a civilizáció minden vívmánya.

Néhány jómódú, helyi család, az Északnyugat-Argentínát szinte megszállva tartó francia turisták kisebb csapata, valamint az egyetlen magyar így először is egy feleslegesen strapabíró és minden luxussal felszerelt kisteherautóra szálltak fel. Elég lett volna ide egy minibusz is, de ragaszkodtak egy harci színekre mázolt, minden kényelemmel, még mikrohullámú sütővel is felszerelt járműhöz, aminek a belsejében és a tetején is helyet lehetett foglalni. A tetőn persze csak azokon a szakaszokon, ahol a rázkódás veszélye fel sem merülhetett, mert a Talampayában a felesleges luxusnál is jobban adnak a felesleges kényelemre. Amikor a kamion megállt, és egy körülbelül ötven méteres, enyhén emelkedő távot kellett végiggyalogolni, az idegenvezető mindenki figyelmét felhívta, hogy most kemény, fárasztó ötven méter következik.

Mindennek tetejébe a kanyon közepén volt egy borkóstoló is, a környék boraiból válogatva. Fehérből speciel adhattak volna jobbat, de amikor iszogatás közben még egy kondor is elkezdett fölöttönk körözni, már nem próbálkoztam azon, hogy a talampayai kirándulás napja pontosan kétszer annyiba került, mint amennyit elvileg költenem kellene egy nap alatt. Argentína nem szegény ország, és muszáj elfogadni, hogy itt nem lehet mindent megkapni fillérekért.

Nemcsak kondor volt a Talampayában, hanem tatu, nandu és guanakó is. Az utóbbi kettőhöz nekem vadon még nem volt szerencsém, itt pedig annyira nem zavarta őket az ember közelsége, hogy volt, amikor együtt legelésztek méterekre a luxuskamionunktól. Maga Talampaya pedig az állatok nélkül is jó választásnak bizonyult. Meredek kanyon máshol is van a világon, de ezek a közel 200 méter magas, egészen sima homokkőből álló falak különösen látványosak, és egyben nyomasztóak lentről nézve. Nagyon közel persze nem lehetett menni a fal tövéhez, mert az "veszélyes", hiába próbálkoztam a borkóstoló végén ejtőzésre használt perceket közelebb osonásra kihasználni.

Talampaya volt a tökéletes gyógyszer három rossz napra, és egy orvosi kezelésnél azért csak olcsóbb volt. Ahhoz viszont nem volt elég, hogy Argentínában tartson. A következő egy-két hónapban lassú cikcakkozás következik Chile és Argentína közt, végig dél és a Tűzföld felé.

Címkék: természet úton argentina