PANAMERICANA

Mert mindannyiunknak jár másfél év oligarcháskodás.

gmail:
panamericanablog


Egy korábbi út:
Khívától keletre

Naptár

szeptember 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Francia Guyana

2012.09.06. 06:17 |  Bede Márton

Határozott tervem volt Dél-Amerika valamennyi országát felkeresni, viszont Francia Guyana nem ország, hanem Franciaország, és egyben az Európai Unió része. Nem maradt volna bennem semmiféle tüske, ha kihagyom, de egyrészt bürokratikus okokból elkerülhetetlennek bizonyult, másrészt pedig így utólag már nagyon sajnálnám, ha a világnak pont ebbe a szegletébe nem jutottam volna el. Francia Guyanától nem vártam semmit, és utazás közben talán ez a legjobb, és egyben persze a legritkább esetben megvalósítható hozzáállás.

120828_cayenne.jpg

Nem mintha sokat láttam volna Francia Guyanából. A fővároson, Cayenne-en, és az oda a brazil határtól vezető, valamint onnét a Suriname-i határig tartó úton kívül semmit. Ezeken az utakon azonban feltűnt valami nagyon érdekes, nevezetesen hogy ez a vidék tök üres. Gyanúmat az internet is megerősítette, de azon még így is meglepődtem, hogy a három Guyana, a francia, a holland (Suriname) és az angol (a ma már független Guyana) tényleg a világ legritkábban lakott vidékei közé tartoznak. Francia Guyanánál egyetlen országnak tekinthető ország, Mongólia rendelkezik csak kisebb népsűrűséggel, még olyan, szintén nem a tömegnyomorról közismert vidékek, mint Mauritánia és Szaúd-Arábia is zsúfoltabbak.

Cayenne-en kívül gyakorlatilag csak néhány utcás falvak vannak, valamint a Centre Spatial Guyanais, a trópusok Bajkonurja. Az Egyenlítőhöz nagyon közeli kilövőállomásról kevesebb üzemanyaggal, sokkal gazdaságosabban lehet bármit felküldeni az űrbe, így ma már a világ kereskedelmi műholdjainak jó részét innét indítják. 3-6 hetente szokott lenni kilövés, ezeket a helyszínen meg is lehet tekinteni, nekem viszont olyan pechem volt, hogy több hetet kellett volna várnom a következő műsorra, így erről a programról lemondtam, Az űrközpont a csendes napokon is látogatható, de az én érdeklődésem a mérnöki teljesítmények iránt nem olyan heves, hogy végigbírjak egy több órás, francia nyelvű idegenvezetést.

Így csak Cayenne maradt, ami 110 000 lakosával nagyjából egy francia kisváros trópusi megfelelője. És messziről még úgy is néz ki, mint egy francia kisváros, a bevezető út melletti nagy Carrefourral és a számtalan körforgalommal. Közelről viszont már semmi köze nincs Franciaországhoz. Én csak azért érkeztem ide, hogy kiváltsam a Suriname-i vízumom, amire végül egyetlen délelőtt elég volt, így maradt néhány napom teljesen céltalanul mászkálni egy látnivalóktól teljesen mentes, cserébe viszont mellbevágóan érdekes városban.

120828_cayenne3.jpg

Sajnos az egy négyzetméterre jutó multikulturalizmusnak nincs SI-mértékegysége, és egy eleve nehezen számszerűsíthető valamiről beszélünk, nekem mégis az az érzésem támadt, hogy a világon sehol nem olyan vegyes a társaság, mint Cayenne-ben. Nyilván New Yorkban, Londonban és még néhány metropoliszban is színes a forgatag, és sok nyelv foszlányait lehet elcsípni a levegőben, de többmilliós világvárosoktól ez nem is olyan nagy teljesítmény. Cayenne-ben viszont a százezer lakos ellenére is olyan a turmix, amilyet Dél-Amerikában sehol sem láttam, és a világon máshol is ritkaság. A másik két Guyana fővárosa, Paramaribo és Georgetown is hasonlóan színes helyek, de mivel ezek kétszer-háromszor akkorák mint Cayenne, az egy négyzetméterre jutó multikulturalitás terén nem versenyezhetnek vele.

Francia Guyana fővárosában egészen sokat beszéltem franciául kínai boltosokkal. Valamikor nagyon régen két évig tanultam franciául, így büszkén állíthatom, hogy egyáltalán nem beszélem a nyelvet, de a kínaiak sem voltak nálam sokkal jobbak, ez nem jelentett gondot. Cayenne-ben minden kisbolt az ő kezükben van, és mivel már Ázsiában is volt alkalmam megfigyelni a kínai diaszpóra mindennapjait, ma már pontosan tudom, hogy a trópusokra elszármazott kínai mikor érzi magát a legjobban. Akkor, ha légkondis boltocskája kasszájánál ülve ordíthat színes hajú, legalább egyik fülében fülhallgatót viseló, unott kamaszfiával, hogy legyen szíves gyorsabban feltölteni a hűtőpultot, miközben elkényeztetett és elhízott nyolcéves gyermeke a háttérben tésztával tömi a fejét.

Cayenne tízszer tíz utcás belvárosában nemcsak kínai és francia szót lehet hallani, hanem portugált, spanyolt, angolt, vietnamit, hindit, és legalább kétféle, francia alapú karibi kreolt is. A portugált és a spanyolt a Latin-Amerika különböző országaiból érkezett vendégmunkások beszélik. A hindit azok az indiaiak, akikből itt kevesebb van, mint a másik két Guyanában, mivel őket alapvetően az angolok hozták Dél-Amerikába, hogy legyen kinek dolgoznia az ültetvényeiken. A kínaiak egy része is így került ide, de sokan közülük csak a közelmúltban érkeztek szerencsét próbálni. A vietnamiak (és kisebb részben laosziak) akkor jöttek, amikor a franciák ide menekítették a velük szövetséges indokínai törzsek (például a hmongok), egy részét, akik sok jóra nem számíthattak a függetlenedő, kommunista és imperialistaellenes Vietnamban és Laoszban. Francia Guyanában vannak teljesen vietnami falvak, sőt, buddhista szerzetesek tömegei is, de ezek megtekintéséről lemondtam – minek nézzem ugyanazt, mint Ázsiában, csak sokkal több pénzért? A kreol a fekete bőrű karibi franciák nyelve, de egészen mást beszélnek a guyanai őslakosok, mint a Haitiról érkező bevándorlók és menekültek. Végül pedig az angolt az angol anyanyelvű Karib-szigetekről érkezők beszélik.

Nem meglepő, hogy ilyen terepen az itt élő fehér franciák is mások, mint otthon. Például nem rendelkeznek két legidegesítőbb tulajdonságukkal, így egyrészt nem csinálnak úgy, mintha egy egzotikus helyszínen muszáj lenne több hetes expedícióhoz öltözni, valamint visszavesznek általános franciaságukból is. Egészen kedvesek, hajlandóak angolul beszélni, és úgy általában is elfogadják, hogy bár ez a Guyana az övék, ilyen vegyes társaságban nincsenek se többségben, se túlerőben. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy láttam fehér bőrű koldust francia nyelven kéregetni feketéktől és kínaiaktól.

A francia hadsereg egyébként hangsúlyosan jelen van Cayenne-ben, és mindenféle egyéb francia fegyveres testületekkel is lehet találkozni, bár úgy láttam, pont a csendőrséget nem exportálták ide. A legviccesebb dolog, amit Francia Guyanában láttam, valamiféle katonai parádé volt Cayenne főterén, az este már egy fokkal elviselhetőbb melegben. Nem volt világos, hogy ez maga az esemény, vagy csak a főpróbája, mindenesetre nagyon úgy tűnt, hogy a gyarmati francia katonalét alapvetően abból áll, hogy tömzsi, felnyírt hajú kamaszok dohányozva ácsorognak. Mivel az egyenruha része egy egészen rövid és szűk, terepszínű rövidnadrág is, a hangulat sokkal inkább emlékeztetett valami melegpornó-forgatás ebédszünetére, mint díszszemlére.

120829_cayenne.jpg

A francia hatás legkellemetlenebb vonzata az irtózatos guyanai drágaság. Eddig Brazíliában kellett legmélyebben a zsebembe nyúlnom, de a Nyugat-Európánál drágább Cayenne-ben minden rekord megdőlt. 45 eurónál olcsóbb ágyat nem találtam, és bár utólag hallottam a Nyolceurós, Függőágyas Szállás Legendáját, mivel senki nem tudta megmondani, hogy ez pontosan hol van, nem tudom, higgyek-e benne. A boltok és éttermek, valamint a minden pofátlanság csúcsát megdöntő iránytaxik árai talán még ennél is jobban fájtak.

Egyetlen dologban versenyképes Cayenne Dél-Amerika többi részével: itt lehet viszonylag olcsón jót is enni. Na jó, inkább úgy mondom, hogy nem túl drágán. Olcsón enni Brazíliától Chiléig sokfelé lehet a kontinensen, csak amit kevés pénzért adnak, az a kakukktojás Perut leszámítva nem is finom. A Cayenne főterén parkoló büféskocsikból árult, négyeurós, marokkói kolbászos bagettszendvics viszont simán veri a dél-amerikai szakácsok nagy részének teljesítményét.

A jó és olcsó Cayenne-i kosztról a franciák kevésbé tehetnek, mint az itt élő, viruló és emésztő kisebbségek, amelyek közül elsősorban a vietnamiak uralják a vendéglátóipart. A kedvenc Cayenne-i emlékem a piac egyik étkezdéjéhez fűződik, ahol a vietnami tulaj a néger mosogatófiúnak magyarázott valamit, miközben előtte tömörült a fekete muszlimokból, fehér franciákból és magyar turistából álló, éhes tömeg. Az itt árult híres vietnami levesnél, a phónál nem hiszem, hogy sokkal jobbat lehet kapni Hanoitól nyugatra.

120830_saintlaurentdumaroni.jpg

Hiba lenne Francia Guyanát szivárványszínű, ám drága paradicsomként elkönyvelni, ahol a Jóisten valamennyi népe boldogan él a jóságos gall kakas védelmében. Ennek kifejtéséhez át is adnám a szót Louise-nak, aki történelmet tanított a brazil-guyanai határon található St. Georges de l'Oyapock iskolájában. Louise-szal még Salvador da Bahía egyik hostelében ismerkedtem meg, ahol a magas, egészen fekete bőrű lány harsányságával és alulöltözöttségével még egy brazil nagyvárosban is feltűnést tudott kelteni. Ha nem mesél semmi érdekeset, akkor is tátott szájjal hallgatta volna minden jelenlévő, de mivel története nagyon sokat mondott arról, hogy milyen egy gyarmat, és mi az a Franciaország, néha sikerült nem csak a dekoltázsára figyelni.

"Haitin születtem, de egészen kiskoromban átköltöztünk Francia Guyanába. Szerencsére apám taníttatott, és így eljutottam Franciaországba tanárképzőbe. Iszonyú gazdag francia barátom volt, a Champs-Élysées-n volt lakásuk. Sajnos az anyja gyűlölt, és rendszeresen megjegyezte előttem, hogy nagyon nem szeretne fekete unokákat. Aztán a srác kidobott és összetörte a szívem, én meg bánatomban visszamentem Francia Guyanába dolgozni.

A fizetés nagyon jó, 4000 eurót kapok havonta, több mint kétszer annyit, mint Franciaországban, de itt még ebből is nehéz kijönni. St. Georges-ban minden korosztálynak kellene francia történelmet tanítanom, természetesen franciául. A diákok nagy része legfeljebb kreolul tud, vagy esetleg portugálul, sokan pedig csak valami helyi indián nyelvet beszélnek. Fogalmuk sincs, mi az a Bastille. Inkább kreolul szoktam órát tartani, kivéve, amikor jön valami felügyelő ellenőrizni, olyankor átváltok rendes franciára, bár persze ő is tudja, hogy színjáték az egész.

Francia Guyanában minden nép gyűlöli az összes többit. A feketék utálnak minden bevándorlót, a kínaiakat meg mindenki utálja, mert csak ők értenek a pénzhez. A fehér franciákat is mindenki utálja. De a legjobban minket, a Haiti bevándorlókat utálnak, mi vagyunk a legalja. Anyám ma Haitin él, a földrengés után napokig nem tudtam, hogy mi van vele. Sok-sok éve nem láttam. Szoktam neki írni, hogy megpróbálnám elhozni onnét, de mindig azt válaszolja, hogy inkább csak küldjek pénzt. Most lejárt a guyanai szerződésem, és áthelyeztek Martinique-ra. Remélem ott jobb lesz a helyzet."

Címkék: úton francia guyana