Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

PANAMERICANA

Mert mindannyiunknak jár másfél év oligarcháskodás.

gmail:
panamericanablog


Egy korábbi út:
Khívától keletre

Naptár

április 2014
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  <
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30

Egyedül, Kolumbiában nem para?

2011.08.18. 13:36 |  Bede Márton

A "mennyibe kerül ez?" után egyértelműen ez volt a kérdés, amit a legtöbbször hallottam ismerősöktől, akik megtudták, hogy egyedül utazok Latin-Amerikába. A válaszom természetesen mindig egy rövid és nagyképű "nem" volt, a teljes igazság azonban egy fokkal azért bonyolultabb, úgyhogy fussunk neki.

Egyedül utazni valahol az isten háta mögött az egyik legizgalmasabb dolog, ami kényelmes, európai létből elérhető. Nagyon-nagyon kis tapasztalatom van az egyedül utazásban, de az alapján egészen biztos vagyok benne, hogy az élmény intenzitása, a támasz hiánya, a mindennapi küzdelmek és örömök egyvelege fantasztikusan szórakoztató és izgalmas lesz. Amikor társsal utaztam, maga az utazás néhány hónap után gyakorlatilag életformává, nem nyaralássá vált. Ez most még sokkal inkább így lesz, és pont ez a legjobb az egészben.

Persze vannak kényelmetlenségek is. A leggyakrabban felhozott példa, hogy ha az ember társsal utazik, akkor rá tudja bízni a hátizsákját a pályaudvaron, míg ő viháncoló beleivel küszködik egy elmondhatatlanul mocskos klotyóban. Most majd egyensúlyozhatom közben a hátizsákot is. Az egyetlen dolog, ami igazán zavar, hogy én nem szeretek egyedül vacsorázni. A reggelit és az ebédet simán megoldom, de nem tudom elképzelni, hogy elmenjek egy jó Buenos Aires-i étterembe, és egyedül kirendeljek egy irtózatos méretű steaket. Muszáj lesz vacsoratársakat keresni.

Az ázsiai tapasztalatok alapján a világ tele van egyedül utazókkal, és ezeknek csak egy kis – de nem elhanyagolható – része antiszociális, ijesztő elmebeteg. A maradékkal viszont kiválóan lehet túrát szervezni, berúgni, vagy csak elmenni vacsorázni. Az nyilvánvaló, hogy amennyiben nem akarok teljesen becsavarodva három hónap után hazautazni, kénytelen leszek az itthon megszokottnál jóval társaságibb életet élni, különös tekintettel a nyitottságra új ismeretségek iránt. Ráadásul olyan új ismeretségek iránt, akik nem gondolják mindenben ugyanazt a világról, mint én. Az biztos, hogy ahol lehet, saját szoba helyett mindig többágyas hálóteremben fogok aludni, és meg kell próbálnom még a franciákkal is barátságosnak lenni.

A kérdés második részére áttérve igen, Latin-Amerikában vannak veszélyek, ráadásul sokkal több, mint Ázsiában. Nagy a szegénység, sok a fegyver, számtalan városban nagyon sok az erőszak, a kábítószer-kereskedő bandák helyenként komplett országrészeket ellenőriznek, ahol pedig nyíltan háborúznak a lakossággal, a kormánnyal vagy az amerikaiakkal, oda tényleg jobb nem menni. Van, ahol egy bűnöző rabol ki, van, ahol a rendőr, és van, ahol csak egy szerencsétlen lelkes amatőr, aki a faluján átcsörtető turisták értékeinek elemeléséből finanszírozza gyermekei iskoláztatását.

Latin-Amerikában kirabolt-elrabolt-meggyilkolt-megerőszakolt-feldarabolt turistákról számtalan történet kering, aki egy életre el akarja ijeszteni magát a kontinenstől, mindenképpen szánjon ezek végigböngészésére néhány órát. Próbálom majd nem elkövetni a legsúlyosabb hibákat, és nem fogok riói favelákban hajnali háromkor, tök részegen egyedül bóklászni, jobb kezemben fényképezőgépet, a balban a hitelkártyám PIN-kódját lóbálni. Triviális óvintézkedésekkel alaposan lehet csökkenteni az áldozattá válás esélyeit, hiszen a bűnözők is szívesebben választják a könnyebbnek látszó prédát.

Biztos persze nem lehetek a dolgomban, és a ménkű egyébként is akkor csap be, amikor éppen nem számít rá az ember. Ezért már jó előre megfogadtam, hogy amíg 200 dolláromat nem lopják el, addig nem leszek ideges. Ennyi benne van a pakliban, nevezzük turisztikai adónak vagy a helyi gazdaság megsegítésének. Ha nem tudok elkerülni egy sötét sikátort, és valami ideges suhanc a semmiből előugorva, késsel hadonászva követeli a pénzem, akkor majd szívbaj nélkül odaadom neki, aztán menjen mindenki békével a dolgára. De ennél többet nem szeretnék, és remélem ezt a tisztességes üzleti ajánlatot a sors is elfogadja.

Ja, és Kolumbia már rég nem olyan rossz hely, mint a híre. Persze a nagyvárosokban még sok a gond, de például az egykor életveszélyesnek tartott Medellín ma már közel sem olyan rossz hely, mint a szomszédos Venezuela fővárosa, Caracas. Vagy a még magyar turisták által is gyakran felkeresett Rio de Janeiro.

Címkék: kolumbia utazás előtt szaktanácsadás